Családmese

Mármint a blog... IDE

A Babavilág című TV műsor Bobóországban forgatott, amikor mi is ott pihentünk. Az anyag már adásba került, itt megnézhető. Lackó is látszik egy pillanatra a babaúszás közben, de nem könnyű észrevenni! Ha van kedvetek, keressétek meg! :-)

Óriási élmény számunkra átélni nap mint nap, hogy hogyan válik egyre és egyre értelmesebbé ez a Kisember. Először is elképesztő módon figyel mindenre, de leginkább ránk, ahogy és amit mondunk. Ezeknek egy részét néha próbálja utánozni is. Túlzás lenne azt mondani, hogy 10 hónaposan szavakat mond, de egy biztos: próbálja a maga módján utánozni azokat. Ezt a "labda" szónál figyeltük meg először. Vagy például a kutyaugatás általunk mondott vau-vau-ját ugyanazzal a hangsúllyal és eh-eh szótaggal mondja. De ha megkérdezzük, hogy mit mond a kutya, akkor válaszol, hogy "eh-eh".  

Vagy említettem korábban, hogy tud ötöst adni, és ezt hihetetlen gyorsan megtanulta. A pá-pá nem megy, azt valamiért nem tudja vagy nem akarja még mutatni, pedig nagyon sokszor mondjuk neki.

Nagyon sok dolgot megért már, pl. ha kérdezem, hogy "hol a labda?", akkor vagy megkeresi a szemével, vagy oda is megy hozzá. Vagy pl. 3-4 próbálkozás után megtanulta, hogy ha felültetem a csúszda tetejére, és utána mondom, hogy induljon el és elkapom lent (meg mutatom is neki), akkor elindul egyedül csúszni. 

Mindenre mutogat a kis csepp mutatóujjával, és sokszor valamilyen hanghatás is kíséri a mutatást, mert megnevezi a maga módján a látott dolgokat. 

Aztán lehet vele már tényleg kétirányú kommunikációt folytatni, mert ha mondunk neki valamit, vagy csinálunk ővele valamit, akkor arra válaszol - szintén valamilyen hanghatással. És persze nagyon sokat utánoz... amit tud, azt utánozza (pl. cuppogás, köhögés, nevetés, hangsúlyok, bólogatás, dobolás-ütögetés).

Na és ne hagyjam ki azt sem, hogy megy már a műsorozás is, ha épp nem figyelünk rá, vagy csak simán olyanja van, akkor elkezdi produkálni magát... nagyokat kiált, nevet, és az egész testével azt kommunikálja, hogy "figyeljetek már ide, én ezt is tudom!". 

Biztosan ennek a nyiladozó értelemnek is köze van ahhoz, hogy egyre nyíltabban és érdeklődőbben reagál a gyerekekre is, legyen az kortárs, vagy akár nagyobb lurkó is. Ringatón például úgy próbált meg csajozni,  hogy az egyik kislánynak a rózsaszín alapszínű és mindenféle színű pöttyös zokniját lehúzta. Én visszaadtam a kislányra, Lackó megint lehúzta. A kislány tűrte, az anyukája szerencsére nevetett rajta. (Azért írom, hogy szerencsére, mert vannak olyan anyukák is, akiket én nem nagyon értek meg... elhozzák a gyereküket egy közösségbe, de ha az én - vagy bárki másnak a gyereke - hozzányúl az ő gyerekéhez, akkor látszik az anyukán, hogy szinte mérges miatta. Igaz, Lackó éppen meghúzta a haját ennek a kisfiúnak, akinek az anyukájára most spec. gondolok, de (1) a kisfiú meg se nyikkant a hajhúzástól, vagyis nem fájhatott neki annyira, (2) egy értelmes és normális anyuka tisztában van vele, hogy az ilyen picik, mint Lackó is, nem szándékosan és rosszindulattal teszik, hanem csak így teszteli, hogy az a másik egy másik-e, és van-e haja, és egyáltalán, mire hogyan reagál. De ha ez nem tetszik egy anyukának, akkor szíve joga, engem nem érdekel, csak ne hozza közösségbe a gyerekét.)

Szóval most már olyan jó látni, hogy érdeklik a gyerekek (is), és alapszinten, de tud velük játszani. Ma itt volt nálunk az egyik baráti kiscsalád, és Mírával és Márkkal is aranyosan együtt játszott Lacus.  

... végre eltettem az orrszívó-porszívót. Ezért volt ez a hosszú hallgatás, mert nem akartam a depis lelkiállapotomat a blogra zúdítani, pedig olykor jól esett volna.

Még a Bobóországos kiruccanásunk előtt kezdődött, ahogy írtam korábban is, köhögéssel... aztán jöttek a szövődmények, erről is beszámoltam... majd 10 nap antibiotikum és számos egyéb gyógyszer mellett lassan elkezdődött a javulás. De nagyon lassan... Hihetetlen, hogy ennyi váladék hogyan halmozódhatott fel Lacus kicsi szervezetében, de minden nap jött a temérdek trutyi az orrszívón keresztül... Ezért orrszívtunk, fület melegítettünk, cseppeket és spray-ket adagoltunk, valamint hetente kétszer elmentünk a doktornénihez, aki mindig megnézte, hogy tényleg javul-e. Utoljára pénteken voltunk, akkor azt mondta, hogy a dobhártyáján egy pici gyulladás még látszik, de amúgy rendben van. 

Tegnap már el is hittem végre én is, hogy meggyógyult a Drága. Majd este, a lefekvéskor 1 órás köhögőroham kapta el megint a Picikémet, pedig a köhögés már régóta megszűnt. Nagyon kiborultam tegnap este... mert tényleg azt hittem, hogy rendben van, meggyógyult, nem kell több gyógyszer, orvos...stb. 26 nap alatt nagyon belefáradtam, lelkileg. Semmi másról nem szóltak a napjaink, csak a gyógyszerezésről és az itthonlétről. Persze még az volt jó, hogy alapvetően Ő végig jókedvű volt, nem nagyon szenvedett, vagy legalábbis nem nagyon látszott rajta.

Tudom, hülye vagyok, hogy egy felsőlégúti vírustól így ki tudok készülni, de számomra tényleg megterhelő, hogy az ember tehetetlen, és mindennap várja a javulást, de az nem akar jönni... Aztán eszembe jutnak mások, olyan szülők, akik az egész életüket a beteg gyerekük ápolásának szentelik. Hogy ehhez képest a mi bajunk elmúlik (várhatóan), és egy szavam sem lehetne. De gyenge vagyok ehhez. Ezt be kell látnom, kár tagadnom. Talán nem is lennék képes arra, amire ezek a minden áldozatot vállaló szülők képesek. Tisztelem őket! (Persze azért a két szituáció nem ugyanaz, de erősséget és hitet azért mindkettő igényel.) 

Szóval ma reggel egyből hívtam a dokinénit, hogy megint köhög... Azt mondta, ne tulajdonítsak neki jelentőséget, valószínűleg van még hátracsorgó váladék, és az okozza. De szerdán megnézi. Szegény dokinénit is sajnálom már, hogy mindig hivogatom, de már minden kis apró tünetre görcsbe rándul a gyomrom, és aggódom, hogy nehogy újra... Meg hogy nehogy megint késő legyen, vagy elrontsak valamit. Egyébként meg hálás vagyok a doktornéninknek, mert úgy érzem, sokat és alaposan törődik velünk - persze tudom, ez a dolga, de azért hallottam én már fura gyerekorvosokról... Úgyhogy nagyon örülök, hogy nekünk ilyen van, amilyen! 

Most már azért pár napja a szép napsütésben lemegyünk fél órát, órát levegőzni, és remélem, hogy pár nap, és minden újra a régi lesz, így 1 hónap után... (Lacus egészsége mellett pedig bízom benne, hogy az én mentális egészségem is helyre rázódik.)

Nagyon elmaradtam a 9. hónap mérlegével, 10 nappal, és már nem érzem aktuálisnak, hogy megírjam. Egyébként hallatlan változások nem történtek semmilyen téren - se új fogak, se új mozgásformák (stabil és állandó mászás és kapaszkodva állás), se új szokások evés vagy alvás terén.

Bezzeg a 10. hónapban lesz majd mit mesélnem, mert úgy tűnik pédául, hogy elválasztotta magát a Kislegény, és nem kér több cicit. Vagy tud például ötöst adni, ha nyújtod a tenyered és mondod, hogy "Adj egy ötöst!". :-) Na de majd időben elmesélek mindent... 

Addig is egy kép, hogyan ünnepelte meg Lacus a 9. hónapfordulóját! ;-) Na ezért nem kér már tejcit, van helyette sör! ;-)

Áradoztam lentebb a babaúszásról meg Kati néniről, de se kép, se hang... Hát íme, most pótoltam!

Ezen a videón Kati néni Lackón mutatja be a gyakorlatot, amit aztán mindenki elvégez a saját gyerekével. 

Ezen a lenti felvételen én hajtom végre azt a gyakorlatsort, amit kellett: háromszor kellett kiúszni a medence széléhez, mindig kikapaszkodni a babának, megnézni magát a tükörben, aztán kiülni a medence szélére, és utána "beugrani" és úszni tovább. A második úszásnál kellett merülni is, vagyis levinni a baba fejét a víz alá. Tulajdonképpen itt a kezdő csoportban az egész játék erre megy ki: a merülésre. A babaáknak még van búvárreflexük, vagyis ha víz alá kerül, akkor reflexszerűen nem fog levegőt venni (de ez igaz akkor is, ha csak ráfújsz erősen az arcára, akkor sem vesz levegőt). Szóval ezt kell begyakorolni, és aztán az edzettség növelésével növekszik az az időtartam, amennyit a baba a víz alatt képes tölteni. Ezek a picik még csak ezt a pár másodpercet bírják, ez viszont nagyon tetszik nekik. :-) Egyik sem fulladozik, és amikor kijönnek a víz alól, fülig ér a szájuk. :-) Nagyon élvezik!  

Víz alatt

Víz felett

Most jöjjön az, ami beárnyékolta a nyaralásunkat...

Részemről egyetlen ilyen ok van.. (De ebben nem egyezünk Apával, mert számára voltak egyéb nemtetsző dolgok is, de azért azt mondta, még egy esélyt majd adhatunk Bobónak! ;-)

Szóval ahogy már az indulás előtt beszámoltam itt róla, Lacus megbetegedett mához képest 11 nappal ezelőtt. De amikor elmentünk itthonról, egyáltalán nem volt súlyos a dolog. Folyt az orrából némi vízszerű váladék, de se láz, se levertség, se étvágytalanság, se egyéb tünet nem járult hozzá. A nyaralás alatt azonban egyre váladékosabb lett az orra, aminek következtében marhára nem tudott aludni tőle éjszaka. Az 1 hét alatt nem volt egyetlen átaludt éjszakánk sem, sőt, abban döntögettünk rekordot, hogy melyik éjszaka kel többször, és alszunk egyre és egyre kevesebbet... :-( Sokszor mentünk éjszaka is orrporszívózni, de sokszor az sem segített semmit. 

Mígnem csütörtökre a láz is megérkezett. Jól betojtunk, úgyhogy Hévizre autóztunk az ügyeletre. Az orvos nem volt ott - ahogy az asszisztens mondta: "behívós" - így az asszisztensnek vázoltuk, mi a helyzet. Mire ő kérte a gyerek TAJ kártyáját, ami persze nem volt nálunk. Erre azt mondta, akkor nem tudnak semmit csinálni, de azért felhívja az orvost. Felhívta, majd odaadta nekem a mobilt, hogy akkor meséljem el az orvosnak is, hogy mi a baj. Megtettem, majd ezek után az orvos rádiófrekvenciás úton "megvizsgálta" a gyereket, és elmondta a sablonos szöveget: Nasivin orrcsepp, Ambroxol köptető, Nurofen lázcsillapító és különben is, az ilyen korú gyerekeknek még a foga is jön... Na nem mondja, doktor úr! - gondoltam magamban kissé mérgesen, mert hogy azzal a céllal mentünk el az ügyeletre, hogy kiderüljön: a fogzás okozza-e a lázat, vagy esetleg valami komolyabb betegség van a háttérben. Hát kérem, rádiófrekvencián keresztül ezt csak a parafenomének tudják megállapítani, vagy még ők sem, de a hévízi doktorunk úgy látszik mestere volt ennek! 

No az a lényeg, hogy a lázat csillapítottuk, és nem volt semmi gond péntek délutánig. Elmentünk sétálni babakocsival, és amikor beraktuk Lacust, még semmi baja nem volt. Mikor kivettük 1 óra múlva, gyanúsan piros volt szegénykém, nem csoda, hogy a lázmérő 39,4-et mutatott. Gyors lázcsillapítás, majd hosszas sakkozás következett, hogy akkor most szombaton Hévízre vagy Budapestre megyünk-e újra az ügyeletre... 

Végül a Budapest mellett döntöttünk, így az eredetileg vasárnapig tartó nyaralásunk szombaton reggel véget ért. Budapesten a Heim Pál felé vettük az irányt, persze TAJ kártyával felszerelkezve. A fülészeten megállapították, hogy nincsen fülgyulladása, majd a sürgősségin azt, hogy a tüdeje is rendben van. "Csupán" egy vírusos felső légúti betegség, ami lassan fog elmúlni, és imádkozni kell közben, hogy ne legyen szövődménye. 

(Egyébként muszáj elmondanom, hogy nagyon pozitív tapasztalatokkal hagytuk el a Heim Pált. Már ami az orvosokat illeti, mert a szociológia esettanulmányt most inkább nem írom meg az ottani civilekről... Szóval a fül-orr-gégész és a sürgősségis orvos is kedves, toleráns, alapos volt. Meglepő ez egy hétvégi ügyeleten. Nekem a legtöbb orvosnál futószalag-érzésem van - kivétel ez alól a nőgyógyászom magánrendelése és a gyerekorvosunk - vagyis mindig azt élem át, hogy alig várják, hogy kirakjanak engem a rendelőből, hogy csak egy vagyok a sok közül, illetve ugyanaz vagyok mint a másik: ugyanaz a baja, ugyanaz a kezelés kell neki. Olyan ez, mint a differenciálást nélkülöző  frontális oktatás... :-) Na, szóval pozitív élmény volt a Heim Pál ügyelet!)

Miután így jól megnyugtattak a Heim Pálban szombaton, hogy a gyerek rendben van, a lázasodás mégsem múlt el, és ma fülgyulladást és sípoló tüdőt diagnosztizált a gyerekorvosunk Lacusnál. :-((( Vagyis szépen kialakultak a szövődmények is, és ma már tényleg igazán szarul volt szegénykém. Egyszerűen nem kap levegőt a gyönyörűm, mert mindene tele van váladékkal. Most egy antibiotikum mellett 5féle egyéb készítményt nyomok belé, hogy jobban legyen. Borzasztó! Írom egy papírra, hogy mikor mit adok be neki, hogy tudjam követni... Doktornőnk azt mondta, 24 órán belül javulnia kellene, remélem így lesz, mert a szívem szakad meg tőle, ahogy szenved szegényke!

Hát így... Bobóországból az orvosi rendelőkbe jutottunk. Hogy mikor és hol lehetett volna elejét venni a betegség súlyosbodásának, azt nem tudom. A babaúszótáborban az 5 alkalomból csak háromszor úszott, és mindig vittük orvoshoz is, amikor úgy éreztük, hogy itt már baj lehet. Ennek ellenére nem sikerült elkerülni az antibiotikumos kúrát, és a súlyosabb betegségeket, tüneteket... Sajnálom... nagyon! 

Szóval csak annyi volt a baj a nyaralással, hogy nem pihentük ki magunkat. Én fáradtabban jöttem haza, mint ahogy elmentem, mert az éjszakázások eléggé próbára tettek és tesznek most is (már rég aludnom kéne!). Szegény Apa is erre az egy hét pihenésre gyúrt egész nyáron, és hát neki sem sikerült igazán a pihenés, mert sokszor ő is felkelt éjszaka, és besegített. Úgyhogy így jártunk, de azért nem vagyunk elkenődve, mert jó volt kicsit kikapcsolódni, pihenni meg majd úgyis csak 20 év múlva fogunk, ha felnő(nek) a gyerek(ek)... :-)

Az elmúlt héten töltöttük az idei - kicsit megkésett - nyaralásunkat Bobóországban... 

Maga a hely nekem nagyon tetszett, tényleg minden szempontból bababarát "rezervátum", külön babakonyhával, svédasztalos babaételekkel, játszóházakkal, játszóterekkel, babawellness és uszoda részlegekkel, szóval minden de minden a babák igénye körül forog. Maximálisan elégedett voltam a szolgáltatásaikkal, amelyek között azért a szülők is találnak kedvükre valót, hiszen nekik is van uszoda, szauna, masszázs, kávézó, internet... stb. Nagyon jó volt, hogy nem a nyári főszezonban mentünk, ugyanis az idei nyáron a rekord napon 235 (!!!) gyerek volt a szállodában. El tudom képzelni, hogy sorba kellett állni a hintánál, vagy a csúszdánál... Na ettől tuti idegbajt kaptam volna, szóval egy biztos: nyáron ide nem megyünk máskor sem! Most nagyon jó volt, hogy nem volt zsúfoltság, szabadon mozoghattunk, és nem zavartuk egymást más családokkal, gyerekekkel.

Programokban tehát nem szenvedtünk hiányt, és nagyon jó volt az is, hogy be tudtuk osztani, hogy míg egyikünk a babával van, addig a másik mehet masszázsra, vagy szaunázni, vagy éppen aerobikozni. :-) (Több mint egy éve nem aerobikoztam, és most végre IGEN! Hihetetlenül jól esett a torna!) Ha pedig hárman voltunk együtt, akkor vagy valamelyik játszótéren múlattuk az időt, vagy gokartoztunk, vagy ugráltunk a várban (ld. lentebb a képen) vagy sétáltunk, vagy aludtunk... :-) Nagyon kegyes volt az időjárás is, a sok szeptemberi eső után, most 6 napig ragyogó napsütés volt, így élvezhettünk a szálloda hatalmas kinti birtokát és annak szolgáltatásait!

Kicsit "kicsi" Lacusra az úszópelus... :-)

Alvás terén kicsi kényeztetés is belefért a nyaralásba, mert most először aludt velünk (é. közöttünk) Lacus. Persze nem mindig, de 1-2 délutáni alvásnál vagy hajnali alvásnál igen. És persze nagyon jó érzés volt nekünk, hogy ott szuszog közöttünk. :-) Azt nem mondom, hogy ő is jobban aludt, mert ezt nem tudom, de legalább kipróbáltuk ezt is, és biztosan lesz még rá példa, ha nagyobb lesz, akkor is, hogy mondjuk 1-1 délutáni alvásra egy ágyba fekszünk le. :-)

A héten megünnepeltük Apa szülinapját is, aki még tortát is kapott Bobótól! ;-)

A nyaralás fő attrakciója pedig a BABAÚSZÓ TÁBOR volt, amelyben Lacus mint a Tengeri csillag csoport oszlopos tagja vett részt. A foglalkozást Kati néni tartotta, és mindhármunknak nagyon tetszett az egész! Lacus élvezte a vizet, a játékokat. Sosem sírt, csak akkor nyöszörgött egy kicsit, amikor háton fekve kellett volna lebegnie - mindig fel akart ülni, de valószínűleg én is hibás voltam, mert lehet, hogy nem érezte magát biztonságban. Kati néni remek, profi pedagógus, minden értelemben! Elképesztő módon ért a 0-3 éves korú gyerekek nyelvén, akiken pedig látni, hogy csodálják és isszák a szavait! Minden gyereket meg tudott vigasztalni, vagy rá tudott venni olyan vízbeni/víz alatti mutatványokra, amire a gyerek kapásból azt mondta, hogy "nem akarooom". Állandó visszacsatolásokat biztosított a gyerekeknek, és nagyon nagy öröm volt nézni, hogy tényleg szívből csinálta! Nem volt mű, vagy negédes, vagy fásult... 

Szóval úsztunk, merültünk, játszottunk a napi egyszeri félórás foglalkozásokon. És ha meggyógyulunk a mostani nyavalyákból, akkor hetente egyszer fogunk menni Kati nénihez úszni, mert azt láttam a nagyobb gyerekeken a táborban, hogy rengeteg sok előnyét élvezik annak, hogy szinte születésük óta úszni járnak! 

Egyébként pedig Bíborkáékkal voltunk, velük is jókat mulattunk, alapvetően tényleg jól éreztük magunkat. De jönni fog hamarosan a beszámoló 2. része... 

Sajnos éppen a legrosszabbkor gyengélkedik kis családunk... Én kezdtem a sort - vasárnap nagyon fájt a torkom, aztán hétfőn nagyon fáztam a játszótéren délután, mert nem vittem pulóvert, és keddre be is taknyosodtam rendesen. Jó szarul voltam, de két nap alatt elmúlt, szóval nem volt nagyon komoly. Apa pedig szinte csak szolidaritásból ivott velem a meghűlés elleni gyógyteából, így szerencsére ő nem betegedett le. 

KicsiManó viszont tegnap már eléggé köhögött, ezért el is mentünk a doktornénihez. Azt mondta, hogy a tüdeje szép, csak a torka piros, biztos ettől köhög... Semmi különöset nem írt fel neki, csak a Nurofent javasolta... Aztán a mai éjszakán sajnos erősen betaknyosodott szegénykém, óránként fel kellett kelni hozzá, mert ahogy köhögött (a piciknek többnyire hátrafelé folyik a váladék, és ezért köhögnek), mindig felébredt rá... Annyira szörcsögött az orra, hogy minden egyes órában átgondoltam, hogy elő kéne venni a porszívót, hogy könnyítsek rajta, de mégsem volt hozzá szívem az éjszaka közepén... Így óránként keltünk... :-( Láza szerencsére nincsen, most napközben folyik a váladék az orrából kifele is, úgyhogy porszívózunk is... :-((( De nem sűrű, csak ilyen vízszerű.

Olyan rossz érzés, hogy beteg, mert magamat hibáztatom, hogy vagy tőlem kapta el, vagy pedig nem vigyáztam rá eléggé... Persze ebben - a szintén a takony szóval jellemezhető - időjárásban nem is olyan egyszerű jól csinálni a gyerek öltöztetését, sem itthon, sem kint... Persze nincs égbekiáltó baj, szerencsére jókedvű, jó a közérzete, és remélem neki is elmúlik 1-2 nap alatt a nátha. Mindenféle boszorkánykonyhával próbálkozom: vöröshagyma tea zsályával (köszi, Juci!), homeopátia, C vitamin és tengeri sóoldat az orrocskájába.  

Szóval mindez azért a legrosszabbkor, mert jövő héten a "Tengeri csillag" csoportban vesz részt a Kisember a babaúszótáborban. :-) Nagyon remélem, hogy hétfőre összeszedjük magunkat, és nem lesz semmi gáz... (Én már nagyon várom, biztos ő is...!)

Nehéz falat ez a "beteg a gyerek" problémakör, mert persze mondanom sem kell, egész héten azon drukkoltam, hogy "csak most ne legyen beteg!" - a babaúszótábor miatt. Túldrukkoltam magam, ezért beteg lett. :-((( A játszótéren is voltak, vannak és mindig is lesznek beteg gyerekek, mert sok anyukát nem érdekel, hogy esetleg másokat is megfertőz a gyereke... Úgyhogy jobb lesz ezzel megbarátkoznom, hogy igenis lesz beteg a gyerekem, önhibámon kívül is. De egyelőre még nehéz ezt megemészteni, hiszen 9 hónapig nem ismertük a betegséget. Nem tudom, hogy ez hosszú időtartamnak számít-e, mert van olyan ismerősöm, aki már az 1 hónapos gyerekének porszívózta az orrát, és van olyan is, aki 2 éves koráig nem volt beteg... mi a kettő között vagyunk a 9 hónap betegségmentességünkkel... Mindenesetre igyekszem majd azért a lehető legjobban vigyázni rá, hogy legalább miattam (pl. öltöztetés miatt) ne betegjen meg!

A betegségtől eltekintve egyébként nagyon cukifalat, mostanában az a legújabb "mutatványa", hogy mérgesen dumál. Kiabál, grimaszol az arcával, és úgy mondja, hogy "Te,te,te,te,te, dá,dá,dá,dá,dá, de,de,de,de,de..." Zabálnivaló, én mindig nevetek rajta, majd megpróbálom videóra venni.

Szóval az van, hogy a korábban már említett szeparációs szorongás vélhetően elérte Lackó-Mackót is. Az utóbbi 1-1,5 hétben érzem igazán, persze nem akarom erre fogni minden áron a viselkedését, de már nem tudok másra gondolni. Nem éhes, nem álmos, nem fázik, nincs melege és nem fáj semmilyen (elvileg), és mégis képes sírni, a lábamba kapaszkodni folyamatosan... Csak akkor hagyja abba, ha felveszem a karomba. Mert hogy azt olvastam erről, hogy nem elég, hogy folyton látnia kell engem, hogy ott vagyok mellette, hanem még a testközelségre is vágyik, ettől nyugszik meg igazán. Úgyhogy nem egyszerűek mostanában a ketten töltött napjaink, még annyi mindent sem tudok csinálni mellette (házimunkát), mint eddig.

Ugyanakkor érdekes, hogy a héten kétszer is nagyikkal volt, és egyszer sem sírt, amikor megpusziltam és elbúcsúztam, és látta, hogy elmegyek. A nagyik arról számoltak be, hogy nem volt valami jókedvű Lacus, míg velük volt, de nem is voltak nagy sírások. Viszont amikor hazaértem, akkor egyből sírva mászott hozzám, és nem is akart többet más kezében lenni. 

Máskor meg simán elvan a szomszédasszonyom kezében is, rokonok kezében is. (Persze ha ott vagyok.) Szóval nem tudom... Az éjszakák is hál' istennek változatlanul végigalvósak, éjjel egyelőre nem akar megbizonyosodni róla, hogy ott vagyok-e vagy sem. (Mert hogy a szeparációsnak ez is "tünete".)

Úgyhogy tényleg úgy vagyok vele, hogy valami más érzése, anyássága, bújóssága mindenképpen van, talán ez a szeparációs szorongás egy enyhe változata, de nem akarom belemagyarázni a dolgokat. Igyekszem mellette és vele lenni minél többet, de azért ha mennem kell, vagy van lehetőségem menni, akkor megyek (a szakirodalom is azt mondja, hogy nem azzal teszünk jót, ha mostantól el sem mozdulunk a gyerek mellől...). 

Tegnap pl. bulizni voltunk Apával, kettesben, a Borfesztiválon. Nem nyúlt az éjszakába, 11 előtt már itthon voltunk, de megnéztük a Csík koncertet meg a Vivat Bacchus koncertet (mind2 zseniális volt, szívből ajánlom mindenkinek!), meg kóstoltunk fincsi borokat. Nagyon szeretjük ezt a rendezvényt, évek óta elmegyünk, én csak tavaly hagytam ki, mert a Pocaklakó miatt nem alkoholizálhattam természetesen. 

Lacust a nagyiék fürdették és tették le aludni, most először volt ilyen, és szerencsére zökkenőmentesen zajlott! Köszönjük neked, Lacus, hogy hagytál minket bulizni, és nem kellett idő előtt hazajönnünk... :-)

Nagy becsben van a mosógép az utóbbi időben, remek "játékeszköz"! Kiválóan fel lehet állni előtte, bele lehet kiabálni, és jól visszhangzik, ha pedig megy, akkor tökéletes "mozifilm"... Hát így!

Az állandó állás mellett a mászást is tökélyre fejlesztette. Nekem legalábbis nagyon tetszik, hogy milyen gyorsan szedi a kezeit-lábait. Ha nem egy szobában vagyunk, akkor csak azt szoktam hallani, ahogy a tenyere csattog a parkettán... vagyis közeledik hozzám. :-) Szinte mindig megkeres a lakásban, ha éppen nem lát. :-) 

Annyi mindent szerettem volna írni mostanában, de nincs rá időm, a gépnél töltött perceimet igyekszem legnagyobb mértékben szakmai dolgok írásával tölteni, mert most muszáj (meg egyébként kedvem is van kicsit mással foglalkozni...)!

Úgyhogy csak gyorsan egy videó, arról, hogy 1-2 hónap hintaszünet után újra felraktuk a nappaliban a hintát, mert most már jól tud ülni/állni benne. Ma megmutattam neki, hogy leér a lába, és rugózzon, és egyből meg is tetszett neki, annyira, hogy kb. 20-25 percig hang nélkül elrugózgatott, majd egyszercsak elaludt... :-) Annyira ééééédes!

Lackó 8,3 kg és 71 cm.

Nagyon sok minden megváltozott a 8. hónapban, komoly dolgok történtek. :-)

Leszoktattuk például az éjszakai evésekről és kelésekről, Apát is bevetve. Ez durván 2 hétig tartott, és mára már általában végigalussza az éjszakát este 8-fél9-től reggel 6-fél7-ig. Nappal általában kétszer alszik, egyet fél10-10 körül, egyet pedig délután vagy 2-3, vagy 3-4 óra körül.

Megkezdődött a fogzás: először a bal alsó egyes tört elő, majd kb. 4-5 napja a jobb alsó egyes, így most kettőtől szenved egyszerre. Illetve nem is igaz, mert szerintem nem szenved különösebben a fogzástól, talán néha nyűgösebb, de nem feltétlenül mondanám, hogy emiatt. Szerintem nem viseli meg annyira egyelőre... 

Nagyon sokat és gyorsan fejlődött a mozgása: megtanult ülni, mászásból felülni, képes bárhova elmászni (kúszni már szinte nem is kúszik). A hónap második felében már az állással próbákozott, és mostanra már szinte bárhol megkapaszkodik és felhúzza magát állásba. Hosszú percekig álldogál, és már lépegetni is akar, ha az ember fogja a kezét.

Hihetetlenül kinyílt az elméje, és elképesztő gyorsan tud megtanulni dolgokat. 2-3 alkalommal elég neki megmutatni vagy megtapasztalni bizonyos dolgokat, és már tudja. Ilyen volt pl. hogy mutatjuk neki a kezünkkel, hogy jöjjön ide hozzánk (hívogatjuk), és jön! Vagy ilyen volt az, hogy 3 alkalom után rájött, ha a piros szobába viszem és ott leteszem az ágyra, akkor orrporszívó jön, és sírni kell...

Továbbra is mindenfélét eszik, most már etetőszékben ülve. Nagyokat "moslékol", főleg ha egészben kap egy barackot, paradicsomot vagy dinnyét. Imádja őket rágcsálni, kiszívni a levüket. 1 négyzetméteres körben minden úszik olyankor a kajától... (én is imádom, hogy még többet takaríthatok... grrrrrr...) Kapott már tejterméket is: natúr joghurtot és túrót - gyümölcsökkel keverve. A tízórai és az ebéd után ideje lenne az uzsonnát is kiváltani már és tápi helyett rendes kaját adni neki. Szerintem hamarosan megtesszük.

A kiskádat elpakoltuk, és egyedül fürdik nagykádban. Ott is aranyos eljátszik egy darabig, aztán ha mosdatni akarjuk, akkor hisztizni kezd, hogy minek sikáljuk mi őt, mikor ő éppen el van foglalva...

Igazi játszótérre járók lettünk ebben a hónapban, mert végre érdemben is tudunk már ott mit csinálni: elősorban hintázni és homokozni. Szinte minden nap lemegyünk.

Érzelmi fejlődése is halad a maga útján... sokszor úgy érzem, nagyon anyás, de máskor meg pont nem, mert teljesen jól elvan a nagyszülőkkel, ha nem vagyok ott, akkor is. Mindenesetre mindig kellek neki, mint biztos pont. Ha idegen jön, ha történik valami új, akkor nézi, szemlélődik, de minden második pillantása rám esik, hogy ellenőrizze, én ott vagyok-e, és hogy én hogyan reagálok. Mikor ketten vagyunk itthon, akkor napközben sokszor sírdogál, vagy inkább hisztinek nevezném - amikor én pl. mást csinálok, akkor sírva odamászik hozzám, és fogja a lábámat, amíg fel nem veszem... Nehéz ilyenkor, mert egyrészt szeretném, ha önállóan is tudna játszani (legalább bizonyos ideig), hogy ne vele kelljen mondjuk pisilni mennem (szerencsére ilyen azért nincsen). Ugyanakkor egyre nehezebb azt eldönteni, hogy most hisztizik, vagy tényleg szüksége van-e rám. Egyre többet gondolkozom azon is, hogy most már tényleg elkezdődött a nevelése... Megkezdődött a nem-ek és nem szabad-ok korszaka, amiben észrevettem, hogy nem mindig vagyok következetes, és ez nagy baj! Úgyhogy amit eddig nem kellett annyira tudatosan csinálni, arra most már kő keményen oda kell figyelni, és következetesen alkalmazni szabályokat...

Hát ezek lennénk mi... a hosszúhétvégét Balatonon töltöttük a címben megjelölt remek állapotok között.

A gyerek hetek óta köhög, de eddig csak száraz köhögése volt, és viszonylag ritkán, csak nappal. Nem nagyon tulajdonítottunk neki jelentőséget, mert azt gondoltuk, egyrészt tanul köhögni (a köhögési reflex kialakulása serdülőkorban fejeződik be!), másrészt meg sok a nyála a fogzás miatt, és azt is sokszor félrenyeli. Egyik nap azonban hurutossá vált a köhögés, és hát mikorra érné el ez a csúcsot, ha nem egy hosszúhétvégére, amikor orvoshoz sem lehet menni. Na de a helyzet annyira nem volt tragikus, mert Manó nem viselkedett beteg gyerek módjára, nem is lázasodott, szóval hasonló jókedvvel ült a Balatonparton, mint ha itthon ült volna. Fürödni ugyan nem tudott, mert nagyon hideg volt a víz, de a Thomas-os új bébimedencéjében azért csobbant egyet! :-)

A férj, azaz Apa azért szenved, mert egy hete előjött a szénanáthája. Budapesten, a panelrengeteg közepén ez nem annyira tragédia, bár itthon is könyörögni kell neki ilyenkor, hogy ugyan jöjjön már el velünk egy palancsintára a Rómaira... Apa köztudottan orvos- és gyógyszerellenes, úgyhogy olyan nincs, hogy akkor enyhítjük valamivel a szénanáthás tüneteket. A megoldás: min. egy hónapig nem megyünk sehova, nehogy tüsszögjön! Na ez nekem sok, főleg 8 hónap viszonylag sok itthonlét után... Úgyhogy szegénykém beadta a derekát, hogy menjünk el Balatonra, de szenvedett, eléggé... (Ezúton is köszi Apa, még egyszer,  hogy elmentünk!!!)

Anya, azaz én pedig  ki sem látszottam a stresszből a fenti két családtagom bajai miatt. A gyerek a köhögéstől, az Apja meg a náthától akart időnként megfulladni. És még a tó vize is hideg... Minek jöttünk mi le a Balatonra?! 

Hát elmondom: azért, mert én szerelmes vagyok a Balatonba - a vízbe, a partba, a tájba, a hattyúkba, a vitorlásokba, a hegyekbe... MINDENBE, ami a Balatonnal jár. Én nem tudom, hogy ez genetikailag kódolódott-e belém (édesanyám született balatoni leány), vagy a szokásformálás tette meg a hatását (mivel 10 éves koromig minden nyári szünetet Balatonlellén töltöttem a nagyinál), de hogy valami igen erősen belémíródott, az tuti! Számomra valami mennyei érzés pl. reggel fél 8-kor sétálni a napsütéses Balatonparton, amikor még tükörsima a víz, csend van, és csak néhány lelkes rendszeresen úszó idős néni vagy bácsi kavarja a vizet. Leültem a parton, és csak néztem a környezetet, a természetet, ami körülvett (közben a bébi  a babakocsiban, Apa meg a szobában aludt) - és csak néztem majd' 1 órán keresztül. És részben nagyon boldog voltam, hogy ennek részese lehetek, részben pedig fájt a szívem, hogy nem láthatom ezt minden reggel. Mert nagyon szeretném! Télen is, nyáron is! Nagyon szívesen leköltöznék örökre a Balatonra! De sajnos nem tehetem, és nem azért, mert mondjuk Apa nem szeretne, mert ő is vágyna oda, hanem sok egyéb tényező miatt, amin változtatni viszont nem nagyon tudunk. 

Így egyelőre biztosan maradnak a röpke balatoni látogatások, hétvégét, nyaralások - betegség, szénanátha, és stressz ide vagy oda... ;-)  

1. Vasárnap reggel vettem észre, hogy a bal alsó egyes, azaz az egyik középső metszőfog helyén áttört az íny. Hétfőn már ujjal lehetett érezni is a csontot, kedden meg már koccant a kanálon a kis fogacska. Persze még nagyon pici, éppen hogy fehéredik, kíváncsi vagyok, mennyi idő, míg teljesen kibújik.
2. Áll a baba, áll! A kis Törperős napok óta állni akar, sőt, ha nem tud, vagy nem lehet, akkor hisztizik. A baj csak annyi, hogy a lakásban még nem találta meg azokat a helyeket, dolgokat, amikbe belekapaszkodva könnyen fel tudja húzni magát állásba. Van ugyan járókánk, ami kitűnő lenne erre a célra, de össze kellene rakni, ami humánerőforrás hiányában nem megy... (Ha valaki ráér, hozzon néhány csavart, és rakja össze a járókánkat... ;-) A játszótéren ma megtaláltuk azt az eszközt, amivel sikerült tök egyedül felállnia. Ez egy autószerű járgány, aminek van egy foggantyúja, pont jó magasságban, és ma rájött, hogy abba kapaszkodva simán megy a felállás. Nagyon erős! :-) Itthon egyelőre csak a kezünkért (ujjunkért) könyörög, hogy hadd kapaszkodjon bele.
3. 7 hónapos, 3 hetes és 6 napos korában átestünk AZ ELSŐ ÁTALUDT ÉJSZAKÁN!!! Hihetetlen, de megtörtént... Felébredt ugyan 2-kor is, 5-kor is, és 6-kor is, de csak 1-2 nyöszörgés erejéig. Én felébredtem rá, de vártam, nem ugrottam (és ugrasztottam Apát sem) egyből, és végül ki se kellett kelnünk az ágyból, mert nagyon hamar csend lett, és visszaaludt magától. Reggel fél 7-kor keltünk fel, és nagyon hálásak voltunk Manócinak, nem győztük megdicsérni, milyen ügyesen aludt... :-)
4. Lehet, hogy beköszöntött a szeparációs szorongás időszaka... Nagyon anyás lett az elmúlt napokban, de erről majd hosszabban később.
5. Minden nap legalább kétszer meghatódom... Olyat is tud már ez a Kisember, hogy hozzábújik az emberhez. A nappali altatások úgy történnek még mindig, hogy amikor elfáradt, látom, hogy készen van, és jöhet az alvás, akkor kicsit sétálok vele a lakásban és énekelek neki, és elszundít a kezemben, aztán berakom az ágyba. Ez 5-10 percnél szinte sosem hosszabb. (De tudom, hogy ez így nem jó, és elhatároztam, hogy most, hogy az éjszakai alvást remélhetőleg nagyjából rendbe hoztuk, a nappalit is meg kell vele tanultatnom, hogy egyedül aludjon el...) Szóval altatom a kezemben, énekelve, de ő még mindig nézelődne, megfogdosna mindent olyankor is - végkimerülésig. És amikor eljön a végkimerülés pillanata, akkor ráhajtja a fejecskéjét a vállamra, mellkasomra, és odabújik. Eddig ilyet nem csinált, hanem "csak úgy volt rajtam", csak úgy lógott. De ahogy most oda tud bújni, rámhajtani a kis fejecskéjét, és elengedni magát... hát nagyon boldogságos és megható érzés...

Előbb-utóbb ezen is át kell esni: babakocsiban lévő gyerekkel igénybe venni a Budapesti Közlekedési Vállalat "szolgáltatásait"... Persze aki olyan hülye (és finnyás!), mint mi, hogy nem jó neki a gyalogosan 15 percre lévő Római strand, hanem a Pünkösdfürdőire vágyik, ahová BKV busszal lehet eljutni, az meg is érdemli... :-)

Szóval jött a 34-es busz, az a jó kis régi típusú, kb. 783 éves, magaslépcsős, kék BKV busz. Manó ekkor még békésen aludt. Felszálltunk a hátsó ajtónál, a szomszédasszonyom segítségével, aki először feltette Bíborkát a buszra, aztán meg minket. :-) Manó az ajtó záródására kinyitotta ugyan a szemét, de még visszacsukta, megpróbált visszaaludni. A buszra egyébként a harmadik babakocsisként szálltunk fel, szóval a hátsó ajtónál megmozdulni sem lehetett. Jött az első megálló, ahol persze kedves buszsofőrünk teljesen feleslegesen nyitotta ki a hátsó ajtót, mert leszállni nem akart senki, fel meg nem tudott volna senki. De azért ő kinyitotta, hadd csapódjon neki a hátizsákomnak... Aztán meg becsukta, ami igazán nem bababarát hanghatásokkal jár. Először ciripel egy nagyot, aztán meg olyat szisszen, hogy az ember dobhártyája szakad bele időnként. Bíborkánk már réges régen rémülten kapaszkodott anyukája nyakába a hanghatásoknak köszönhetően, amikor Lackó még csak ébredezett, és nézelődött, hogy hol a fenében lehetünk... A második megállónál egy újabb babakocsis kismama szeretett volna felszállni a hátsó ajtónál, és talán beljebb tudtunk volna menni, hogy szegény felpréselődhessen hozzánk a csemetéjével, de a sofőrünk úgy döntött, hogy ne szálljon már fel még egy babakocsis anyuka, mert esélyt sem hagyott arra, hogy esetleg megpróbáljunk helyet csinálni, vagy az anyuka átmehessen másik ajtóhoz. Hanem ciripelt és szisszent egy bazi nagyot újra az ajtó, majd Lacus égtelen ordításba kezdett. Mostanra eljutott hozzá is az infó, hogy hol és milyen körülmények között utazunk, úgyhogy kikaptam a kocsiból, magamhoz öleltem, és lehuppantunk egy szerencsére már üresen lévő ülésre. Viszonylag hamar megnyugodott.

Aztán a 8. megállónál végre leszálltunk... egy élmény volt! Közben arról beszélgettünk, hogy reméljük, hogy ez a strand olyan marha szuper lesz, hogy kárpótol minket ezért a jól sikerült utazásért.

A strand jó volt, vagy legalábbis a közönsége szimpatikusabb volt, mint a Rómainak, mert sok volt a gyerek, a család és a magyar ember...

Egyetlen nagyobb hibája csak annyi volt, hogy a gyerekmedence vize mindössze 24 fokos volt, ami azért kicsit hideg, főleg Lacus itthoni "szabvány" 38 fokos vizéhez képest - de hát őt amúgy sem akartam a strandon megfürdetni.

Szóval jól éreztük magunkat, csak az a fránya gyík ne nézte volna kőnek a kisfiamat... Szegénykém békésen aludt a földön, amikor is egyszer csak egy kb. 10 centis szürke gyík mászott a hátán (ami pelussal be volt takarva). Én úgy megijedtem, hogy lelki szemeim előtt láttam, ahogy a nyakára is odaér, és valahol még bele is harap... Tudom, nem tesz ilyet, de a pánik ezt a látomást hozta elő belőlem. :-) Szóval felpattantam, és elhesegettem, de mivel még egy "Hííííííííííí" is elhagyta a számat, ezért szegény Lacus-Macus persze felébredt. Visszaaltatás csak 1 óra múlva sikerült, addig meg csak a nyűglődés ment. De persze másodszor már inkább a babakocsiban altattam...      

Pózolós

 Szellemesek vagyunk

Megelégeltem az éjszakai kelést és etetést! Többen megerősítettek benne, hogy én babámnak, 7 hónaposan marhára nem kellene már éjjel ennie... azonban a rossz szokás, hogy csak cicin alszik vissza, sajnos már kialakult, így kénytelenek vagyunk leépíteni.

Mivel nem jött be a vízzel való trükk, a sírni hagyást meg egyelőre nem akartuk bevállalni, ha nem muszáj, ezért színre lépett Apa! Szegénykém - kénytelen-kelletlen - vállalta, hogy megpróbálja ő megnyugtatni a kis tököst, ha éjszaka felébred. Állítólag ez tuti biztos módszer, 2-3 nap alatt megszokják a babák a rendet! :-) Hát nálunk is alakul a rend, viszonylag egyszerűen. Ma lesz a 4. ilyen éjszakánk...

Az 1. éjszaka: 2 órakor Anya hallja, hogy Lacus felébredt, nyöszörög, nem hagyja abba. Anya felébreszti Apát (aki az eddigi 7,5 hónap alatt összesen talán 3x ébredt fel arra, hogy Lackó nyöszörög éjjel, vagy sír...). Apa átmegy Lacushoz, aki eleinte csak kicsit sír. Dédelgeti, sétálgat vele, Anya meg sunyít és fülel a hálószobában. Néha elhallgat Lacus, megnyugszik. Ilyenkor Apa megpróbálja visszarakni az ágyba, de még le sem ér a kókuszmatracra a Manó teste, újra kezdi a sírást. Ezt a "játékot" játsszák 3 óráig, de az egy órás intervallumban a végefelé már egyre jobban sír a Drága. De mindig meg tudott nyugodni. Aztán vélhetően elfáradt, és 3-kor elaludt. Több ébredés nem is volt, háromnegyed 7-kor már a reggeli, jól megérdemelt szopiért kelt fel Lacus. 

A 2. éjszaka: Apa és Anya remélik, hogy a helyzet jobb lesz, mint előző éjjel... 1.50-kor Lacus ébreszti Anyát, Anya ébreszti Apát. A módszer ugyanaz, de ahogy Apa mondta "ez már nem volt kihívás". :-) 10 perc múlva mindannyian aludtunk! :-) NO sírás! 5.20-kor újabb ébresztő. Anya tétovázik, hogy mi legyen... Apa menjen, vagy legyen inkább reggeli etetés?! Majd úgy dönt, ébreszti Apát - és a döntés jó, mert 10 perc múlva ismét mindannyian alszunk tovább. Ébresztő és reggeli fél 7-kor. 

A 3. éjszaka: 2.40-kor Lacus ébreszti Anyát, Anya ébreszti Apát. 5 perc múlva már újra alszunk. 6 órakor újabb ébresztő, amikor Anya úgy dönt, na jó, ez az az időpont, amikor már lehet reggelizni... Meg is történik, de Lacus (Anyával együtt) visszaalszik még reggel 8 óráig!

A 4. éjszaka: kezdődik...

A 4 éves Ruben (kisfiú), Lackó egyik angol másodunokatesója (? - lehet, hogy nem, mert a sógornőm testvérének gyereke - ?) azt mondta Lacusra, hogy vicces arca van... :-) Aztán gondolkoztam rajta, hogy vajon miért mondta, és arra jutottam, hogy lehetséges, hogy azért tűnt így neki, mert mégiscsak egy másik kultúrából valók vagyunk, és ez vélhetően a fejünkön is látszik. Szerintem a kisgyerekek is észreveszik ezt, és talán furcsa volt Rubennek, hogy Lacus nem úgy néz ki, mint egy tipikus angol kisfiú/kisgyerek. Vagy csak simán nem jutott eszébe jobb, hogy mit mondjon rá... :-) 

Mindenesetre szerintem nem vicces az arca, hanem végtelenül férfias :-) és kedves!

Ha lennének vészvillogók a lakásunkban, az elmúlt 2-3 napban mind bekapcsolt volna: drága  kisfiunk kiszedi a borosüvegeket a borállványból, belenyúl a konnektorokba, magára borítja a kiskádat, huzogatja (és néha kipakolja) a fiókokat, feldönti a vázákat, megtámadja a virágföldet a cserépben, nyomogatja/ütögeti a DVD lejátszót... és hadd ne soroljam tovább! Úgyhogy sürgősen, azonnal megkezdődött a lakás "akadálymentesítése", vagyis megpróbáljuk a lehető legbiztonságosabbá tenni, bár nyilvánvaló, hogy mindent nem lehet elpakolni. Egyelőre még csak - oktinfesen szólva - a "válságmenedzsmentnél" tartunk: átraktuk a borállványt másik szobába, és bedugtuk a konnektorokat.

Hogy hogy jutottunk el idáig? Úgy, hogy hétfőn még nem tudott ülni, de kedden már tudott. Hétfőn még nagyon lassan kúszott, de a tempója napról napra egyre gyorsabb lett. Szóval mindenhova képes már elkúszni, és bármire képes ülő helyzetben is. Úgyhogy asszem megszűnt az a bizonyos jóvilág, amit a tapasztaltabb szülők mindig rebesgettek... Ahogy a szomszédasszonyom mondta tegnap: "Na majd most tudod meg igazán, mi az a gyerek!" :-)

Az ülésre való tekintettel megtörtént a homokozásba való beavatás is. :-) Eddig csak kézből szemlélődő gyermek volt a játszótéren a  kis törpénk, de tegnap leraktam a homokozóban. Össze-vissza túrta a homokot kezével, lábával, és legnagyobb meglepetésemre nem akarta megkóstolni! (Csak a közeli fa zöld bogyóját, amivel a homoktortákat kell díszíteni...)

Szerencsésen hazaértünk Angliából, és Lacus számtalan élménnyel és töménytelen mennyiségű új ingerrel gazdagodott. :-)

Odafele este 8-ra kellett kint lennük Ferihegyen, ami számunkra azt jelentette, hogy Lackó ott megeszi a vacsoráját, majd annak rendje-módja szerint szépen elalszik. Naív elképzelés volt ez a részünkről, mert bár a vacsoráját megette, de aludni esze ágában sem volt. Sőt, annyira fel volt dobva, hogy az elalvás éjjel 11 órakor (!) sikerült a repülőgépen! Hihetetlenül élvezte a repülőteret, a sok fényt, a sok embert, a jövést-menést... stb. Folyamatosan sikítozott, rúg-kapált (így örül), nagyon felpörgött. Felszálláskor megpróbáltam megszoptatni, mert azt tanácsolták, hogy így tegyek, mert így nem fog bedugulni Lacus füle. Hát én megpróbáltam, de még ez sem érdekelte (pedig erre mindig vevő ;-) ,mert a felszállás ugye zajjal, és olyan érzésekkel jár, amilyet még sosem tapasztalt, úgyhogy az érdekesebbnek bizonyult a szopinál. Aztán hogy a füle bedugult-e vagy sem, ki tudja, de sírni nem sírt miatta...Szóval még a gépen is javában pörgött, de azért lassacskán csak elfáradt, és akkor már nem igazán ntűrte az egy helyben ülést. Úgyhogy kellett vele egy kicsit fel-alá járkálni, aztán picit nehezen, de azért sikerült álomba ringatni is. Onnantól végülis már aludt egész éjszaka, csak néha-néha megébredt, mikor átraktuk babakocsiba, autósülésbe, majd végül Little Beckford-ban a kiságyba...

Másnap reggel aztán alig vártuk, hogy Levit láthassuk, meg ő is minket! Be is jött a szobánkba Lacust megszeretgetni. :-) Valami hihetetlen, ahogy ez a kis krapek, 21 hónaposan milyen szépen beszél 2 nyelven!!! És ami igazán döbbenetes, ahogy 2 mondat között nyelvet vált. Beszéltem hozzá, mondott nekem valamit magyarul, majd rögtön utána hozzászólt az angol nagymamája, akinek meg válaszolt valamit angolul. Elképesztő! És már mondatok mond, mint pl. Laci eszik, Levi fáradt, Mamához, papához megyünk autóval... stb. Számomra döbbenetes, hogy még 2 éves sincs, és ilyen okos, és így váltogatja a 2 nyelvet. Ha apukája angolul beszél hozzá, akkor nagyon csúnyán néz, nem érti, hogy most mi van, hiszen apának magyarul kellene mondania a dolgokat! :-) Hát szóval imádnivaló kis okos az én Keresztfiam! :-)

Lacust nagyon szereti, mindig megölelgeti. A két kis krampusz felvette az egyen sapit is, és úgy bandáztak együtt. Persze Levi mindig utánozza Lacust (meg egyébként mindenki mást is).

Szombaton aztán szinte az egész nap az esküvőre való készüléssel telt. Garden partyra készültünk: jöttek a sátorállítók, érkeztek az asztalok-székek, készültek az ennivalók...stb. Nekem nagyon tetszett az esküvőnek ez a fajta hangulata, hogy egy náddal-sással-tavirózsával benőtt kerti tó előtt állt az ifjú pár, a násznép pedig szalmabálákon és székeken ülve csodálta őket! Hál' Istennek a nap is kisütött, és nem esett az eső egész nap, ami ezen a vidéken ugye kimondottan szerencse! :-) (Bár a 20 fokos nappali, és a tizenegynéhány fokos éjszakai hőmérséklet nem volt kellemes, mégis az a lényeg hogy eső nem volt!) Szóval visszatérve az esküvőre, szerintem nagyon jó hangulata volt ilyen körülmények között az esküvői szertartásnak! Jött egy papnő, aki a hivatalos részét celebrálta a dolognak, és ő is jófej volt, oldott hangulatot teremtett. Mindenki nagyon csinos volt, de természetesen az ifjú pár vitte a prímet, no meg persze a gyönyörű Levi, és a még gyönyörűbb barátnője, Eve! :-) (Jessica nagyon-nagyon szép volt, gyönyörű volt a haja és a ruhája is, ami nagyon jól állt neki, és a Pocaklakónak!)

Mivel az ifjú pár a méltán híres Frank Sinatra dalra táncolta el - az itthon nyitótáncnak hívott valamit, ezért ettől a zenétől megihletve készítettem egy kis zenés összeállítást a legjobb képekből! (Bocsánat az esetenként rossz felbontású képekért, nem tehetek róla...)

Vasárnap pedig már csak a hazaút várt ránk. Szinte ugyanúgy este jöttünk haza, mint odafelé. A cumisüvegben elkészített tápszert felengedték a fedélzetre, de megkóstoltatták velem a biztonsági emberek. A popsikrémet viszont nem engedték fel, mert a dobozára az volt írva, hogy 130g (és 100 a limit), de egyébként alig volt valami már benne, úgyhogy mondtam nekik, dobják ki, csak hagyjanak már békén! :-) Lackó hazafelé is viszonylag nyugiban volt, bár az este ellenére most sem aludt, csak felszálláskor fél órát. Úgyhogy kellően elfáradt a nagy utazásokban, de összességében én azt mondtam épp Apának, hogy szerintem ügyes és jó fiú volt, elsülhetett volna sokkal rosszabbul, vagy nehezebben türhetőül ez a nagy utazás! De szerencsésen és épségben megjártuk, és ez a lényeg! Tegnap és ma visszarázódtunk az itthoni napirendbe, úgyhogy már nyoma sincs az össze-vissza alvásnak, és a hosszú estéknek. :-) Hát így utazott a mi kis 7 hónapos "csomagunk"! :-)  

... Lacuska Angliába! :-) Csupa izgalom...

Vajon felengedik-e a cumisüveget a fedélzetre?

Vajon fog-e aludni útközben, vagy esetleg bedugul a füle fel/leszálláskor, és nyűgös lesz?

Vajon megfagyunk-e odakint a 20 fokban, vagy esetleg esőtáncot járunk a kerti partyn?

Vajon hogy fog neki ízleni az angol bébiétel?

Válaszok... hamarosan! ;-)

Repül az idő... Lackó majd' 8 kg és 70 egynéhány cm.

Nagyon sokat fejlődött és változott az elmúlt hónapban, talán most a legtöbbet. 

Nem is számoltam be róla, de már több mint két hete négykézláb pozícióba nyomja fel magát, rugózik így, és most már tud egyet-egyet előre haladni. Sőt, a négykézláb állásból már sikerül neki oldalra letenni a kis popsiját, és leülni. Hihetetlen, de ez a mozgásfejlődés most tényleg nap mint nap változik, és napról napra jobban mennek a mozdulatok. Amilyen sokat vártunk a forgásra, most olyan gyorsan fejlődik a mozgásformákban. Kúszni  ma már tud előre is (tegnap még nem tudott), a tolatásban pedig profi. :-) Ülni rövid ideig tud egyedül, előre dől, fogja a lábát, aztán ha elfárad, akkor eldől mint egy sózsák. Ja, és fekvőtámasz pózban is szokott lenni. :-)

A kezével is nagyon ügyes, már egészen máshogy játszik a játékokkal, meg tudja nyomkodni pl. a gombokat rajtuk. Minden érdekli, ahogy "közlekedik" a lakásban, mindent megfog. A hálószobában már eléri és ki-be huzogatja a fiókokat, sőt, ki is pakol belőlük, ha hagyom...

Foga még továbbra sem bújt ki, de nagyon tud harapni! Olyannyira, hogy nem egyszer volt már rá példa, hogy lilára (véraláfutásosra) kiszívta, kirágta a saját karját, vagy annak a  személynek a vállát, aki éppen fogta...

Az evéssel egyelőre jól állunk, mert eddig szinte mindent megevett, amit kapott: alma, banán, meggy, őszibarack, körte, dinnye, sütőtök, répák, cukkini, krumpli, paradicsom, brokkoli, zöldbab, és már csirkemellet is kap a főzelékekbe. Néha bébiételt kap, de általában inkább én készítem. Inni pedig már tud kispohárból. Kb. 2-3 hete gyakoroljuk, néha még cigányútra szalad a víz, és köhög szegénykém, de egyre ügyesebb ebben is, most már alig-alig nyeli félre.

Az éjszakákkal az utóbbi hetekben továbbra is rosszul állunk, pedig ahogy írtam korábban, voltak jó időszakok, amikor hajnali 4-5 óráig aludt. Mostanában megint sokszor kel, hol kétszer, hol akár háromszor is. Van amikor elég a víz a visszaalváshoz, de van amikor csak cicivel megy... Pedig nem hiszem el, hogy éhes! Most erre az iszonyú melegre fogtuk a gyakori ébredéseket,  meg a fogzásra... De meddig lehet mindig ráfogni valamire? Mikor jön el az a pillanat, amikor nem lehet semmire fogni, hanem már a rossz szokás kategóriába tartozik? Mikor döntsek úgy, hogy elég volt, és valami drasztikusabb módszerrel leszoktatom az éjszakai evésről, ciciről?

Sajnos vannak kevésbé jó szokásai is, és egyre inkább kezdi kinyilvánítani az akaratát, feszegeti a határokat. Az első ilyen komolyabb eset a pelenkázást érinti, ugyanis állandóan hasra akar fordulni olyankor. Ha nem enegedjük, akkor hisztis sírásba tör ki! Úgyhogy marad a figyelemelterelés pelenkázás közben, ez általában sikerül, és akkor nem akar megfordulni. De néha igazi közelharcot vívunk. :-)

Szintén nem túl pozitív szokás a hajhuzogatás és a karmolás, marás. Persze ezért nem tudok rá haragudni, mert azt olvastam erről a jelenségről, hogy: "A paradicsomi állapot, melyben az anya és a baba egyek voltak 5-6 hónapos korban egyszercsak felborul: a kicsit most már annyira érdekli a külvilág, a tárgyak, az emberek, hogy felismeri ő és anya nem egyek. Ennek látható jelei vannak: eltol minket magától, keresi a külvilág és a saját maga közti határait, amit az jelez, hogy a hajunkat, orrunkat húzgálja, játszik vele (ez nem rossz szokás, hanem emiatt van)"

A micimackós köntösével beborítva :-)

A nagy melegre való tekintettel péntek reggel elindultunk a Balatonra Anyukámékkal, hogy a hétvégét ott töltsük...

Lacus tényleg nagyon élvezte a strandot: egyrészt hihetetlen módon tetszett neki a Balaton vize! Nagyokat sikítozott, rúg-kapált, nevetett fürdés közben. Kézben vittük be, mert mindenféle vízi járgányokhoz még kicsi, főleg, hogy ülni sem tud még egyedül. Nyakig elmerítettük a vízben, és nagyon szerette! Másrészt pedig az is szuper volt, hogy sokszor és sokat aludt napközben a jó balatoni levegőn. Az egyik délutáni alvása majdnem 3 (!!!) óra hosszú volt, és nem zavarták sem a bogarak, sem a zajok, sem a meleg...

Szóval Manó nagyon jól érezte magát a hétvégén, nagyon jó hatással volt rá a környezetváltozás! Sajnos nem készültek a Balatonon sem képek, sem videók, amit utólag is nagyon bánok, de én vagyok a hibás, mert nálunk volt a fényképezőgép...

Vasárnap hazafelé meglátogattuk a korábban emlegetett, mára már 1 hónapos új jövevényt, Antónia Karinát is. Nagyon cuki kislány, óriási szemekkel!  :-) Hihetetlen milyen pici és törékeny, már elképzelni sem tudom, hogy Lacuska is ilyen apró (sőt, még apróbb!) volt... Pedig csak (már!) 7 hónap telt el azóta... Manóci óriási sikert aratott itt a vendégségben, a nők (asszonyok) bevallásuk szerint egyből szerelmesek lettek belé! :-)

Azóta pedig újra itthon, gyorsan múló napokkal. Bár az utóbbi 2 nap számomra nagyon nehéz volt, mert a balatoni óriási alvások után itthon nem ment/megy az ELALTATÁS... de ebbe a sztoriba most inkább nem bonyolódnék bele, legyen elég annyi, hogy 1-1,5 órát töltünk az elaltatással, miközben nagyokat sírunk... :-((( Ma már egy kicsit jobb volt a helyzet (megpróbáltam módszert váltani). Erre az amúgy sem annyira vidám lelkiállapotomra pedig még az is rátesz egy lapáttal, hogy mindenféle nyavalya kijött rajtam mostanában, sajnos orvosokhoz is mennem kell/kellett: volt hólyaghurutom, aminek következtében kiderült, hogy van egy 4 mm-es vesekövem. Emellett minden nap estére iszonyatosan megfájdul a sarkam (de persze az ortopéd orvosnak ötlete sincs, hogy mitől), néha a derekam is kiméletlenül fáj (ami vagy a sarkammal vagy a vesekövemmel van összefüggésben - ki tudja), és közben van 1 fogam is, ami fogmosás közben nagyon érzékeny... Úgyhogy próbálok én vidám lenni, de nem mindig megy az könnyen faluhelyen! :-)