Hát ezek lennénk mi... a hosszúhétvégét Balatonon töltöttük a címben megjelölt remek állapotok között.

A gyerek hetek óta köhög, de eddig csak száraz köhögése volt, és viszonylag ritkán, csak nappal. Nem nagyon tulajdonítottunk neki jelentőséget, mert azt gondoltuk, egyrészt tanul köhögni (a köhögési reflex kialakulása serdülőkorban fejeződik be!), másrészt meg sok a nyála a fogzás miatt, és azt is sokszor félrenyeli. Egyik nap azonban hurutossá vált a köhögés, és hát mikorra érné el ez a csúcsot, ha nem egy hosszúhétvégére, amikor orvoshoz sem lehet menni. Na de a helyzet annyira nem volt tragikus, mert Manó nem viselkedett beteg gyerek módjára, nem is lázasodott, szóval hasonló jókedvvel ült a Balatonparton, mint ha itthon ült volna. Fürödni ugyan nem tudott, mert nagyon hideg volt a víz, de a Thomas-os új bébimedencéjében azért csobbant egyet! :-)

A férj, azaz Apa azért szenved, mert egy hete előjött a szénanáthája. Budapesten, a panelrengeteg közepén ez nem annyira tragédia, bár itthon is könyörögni kell neki ilyenkor, hogy ugyan jöjjön már el velünk egy palancsintára a Rómaira... Apa köztudottan orvos- és gyógyszerellenes, úgyhogy olyan nincs, hogy akkor enyhítjük valamivel a szénanáthás tüneteket. A megoldás: min. egy hónapig nem megyünk sehova, nehogy tüsszögjön! Na ez nekem sok, főleg 8 hónap viszonylag sok itthonlét után... Úgyhogy szegénykém beadta a derekát, hogy menjünk el Balatonra, de szenvedett, eléggé... (Ezúton is köszi Apa, még egyszer,  hogy elmentünk!!!)

Anya, azaz én pedig  ki sem látszottam a stresszből a fenti két családtagom bajai miatt. A gyerek a köhögéstől, az Apja meg a náthától akart időnként megfulladni. És még a tó vize is hideg... Minek jöttünk mi le a Balatonra?! 

Hát elmondom: azért, mert én szerelmes vagyok a Balatonba - a vízbe, a partba, a tájba, a hattyúkba, a vitorlásokba, a hegyekbe... MINDENBE, ami a Balatonnal jár. Én nem tudom, hogy ez genetikailag kódolódott-e belém (édesanyám született balatoni leány), vagy a szokásformálás tette meg a hatását (mivel 10 éves koromig minden nyári szünetet Balatonlellén töltöttem a nagyinál), de hogy valami igen erősen belémíródott, az tuti! Számomra valami mennyei érzés pl. reggel fél 8-kor sétálni a napsütéses Balatonparton, amikor még tükörsima a víz, csend van, és csak néhány lelkes rendszeresen úszó idős néni vagy bácsi kavarja a vizet. Leültem a parton, és csak néztem a környezetet, a természetet, ami körülvett (közben a bébi  a babakocsiban, Apa meg a szobában aludt) - és csak néztem majd' 1 órán keresztül. És részben nagyon boldog voltam, hogy ennek részese lehetek, részben pedig fájt a szívem, hogy nem láthatom ezt minden reggel. Mert nagyon szeretném! Télen is, nyáron is! Nagyon szívesen leköltöznék örökre a Balatonra! De sajnos nem tehetem, és nem azért, mert mondjuk Apa nem szeretne, mert ő is vágyna oda, hanem sok egyéb tényező miatt, amin változtatni viszont nem nagyon tudunk. 

Így egyelőre biztosan maradnak a röpke balatoni látogatások, hétvégét, nyaralások - betegség, szénanátha, és stressz ide vagy oda... ;-)