Szóval az van, hogy a korábban már említett szeparációs szorongás vélhetően elérte Lackó-Mackót is. Az utóbbi 1-1,5 hétben érzem igazán, persze nem akarom erre fogni minden áron a viselkedését, de már nem tudok másra gondolni. Nem éhes, nem álmos, nem fázik, nincs melege és nem fáj semmilyen (elvileg), és mégis képes sírni, a lábamba kapaszkodni folyamatosan... Csak akkor hagyja abba, ha felveszem a karomba. Mert hogy azt olvastam erről, hogy nem elég, hogy folyton látnia kell engem, hogy ott vagyok mellette, hanem még a testközelségre is vágyik, ettől nyugszik meg igazán. Úgyhogy nem egyszerűek mostanában a ketten töltött napjaink, még annyi mindent sem tudok csinálni mellette (házimunkát), mint eddig.

Ugyanakkor érdekes, hogy a héten kétszer is nagyikkal volt, és egyszer sem sírt, amikor megpusziltam és elbúcsúztam, és látta, hogy elmegyek. A nagyik arról számoltak be, hogy nem volt valami jókedvű Lacus, míg velük volt, de nem is voltak nagy sírások. Viszont amikor hazaértem, akkor egyből sírva mászott hozzám, és nem is akart többet más kezében lenni. 

Máskor meg simán elvan a szomszédasszonyom kezében is, rokonok kezében is. (Persze ha ott vagyok.) Szóval nem tudom... Az éjszakák is hál' istennek változatlanul végigalvósak, éjjel egyelőre nem akar megbizonyosodni róla, hogy ott vagyok-e vagy sem. (Mert hogy a szeparációsnak ez is "tünete".)

Úgyhogy tényleg úgy vagyok vele, hogy valami más érzése, anyássága, bújóssága mindenképpen van, talán ez a szeparációs szorongás egy enyhe változata, de nem akarom belemagyarázni a dolgokat. Igyekszem mellette és vele lenni minél többet, de azért ha mennem kell, vagy van lehetőségem menni, akkor megyek (a szakirodalom is azt mondja, hogy nem azzal teszünk jót, ha mostantól el sem mozdulunk a gyerek mellől...). 

Tegnap pl. bulizni voltunk Apával, kettesben, a Borfesztiválon. Nem nyúlt az éjszakába, 11 előtt már itthon voltunk, de megnéztük a Csík koncertet meg a Vivat Bacchus koncertet (mind2 zseniális volt, szívből ajánlom mindenkinek!), meg kóstoltunk fincsi borokat. Nagyon szeretjük ezt a rendezvényt, évek óta elmegyünk, én csak tavaly hagytam ki, mert a Pocaklakó miatt nem alkoholizálhattam természetesen. 

Lacust a nagyiék fürdették és tették le aludni, most először volt ilyen, és szerencsére zökkenőmentesen zajlott! Köszönjük neked, Lacus, hogy hagytál minket bulizni, és nem kellett idő előtt hazajönnünk... :-)