Családmese

Tegnap megkapta KisLackó a kötelező oltások 3. ismétlő oltását, és így most 15 hónapos koráig letudtuk az oltásokat. Illetve van egy olyan ajánlott oltás, amit a Doktornénink erősen ajánl, ez. Alapvetően mi oltásellenesek vagyunk, abban hiszünk, hogy a gyereknek nem árt, ha találkozik bizonyos betegségekkel, (értsd: olyanokkal, amelyek nyilván nem veszélyeztetik az életét és nem járnak súlyos következményekkel) mert ettől csak erősebb lesz, nem gyengébb. Úgyhogy csakis a kötelező védőoltásokat szeretnék beadatni neki, és szerencsére ezt a Doktornénink is maximálisan respektálja, és nem akarja ránk tukmálni pl. a Rota elleni oltást... De elolvastam a neten a fenti Pneumo oldalt, és hát nem tudom... nem hangzik jól, úgyhogy erősen gondolkozom, hogy ezt az egyet még csak be kéne neki adatni... de szerintem Apa úgyis le fog beszélni róla... 

Az oltás tegnap egyébként jól ment, pici sírás, és kész. Ellenben éjjel meleg volt a kis Drágám, így életében először megmértük a lázát, de szerencsére csak 37,6-ot mutatott, szóval a kúpot megúsztuk... 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Nagyon jó, hogy ilyen szép idő van már, nagyokat lehet sétálni kint, és Manó is egyre kíváncsibb. Már nem akar megülni sokszor a kocsiban, hanem nézelődni akar, ezért ki kell vennem. A Nap viszont már most nagyon erős, engem tegnapelőtt meg is pirított rendesen, őt pedig nem is szabad ezen a nyáron napra vinni, napoztatni! Most, hogy már ilyen szép idő van, ismét nap mint nap sóvárgok egy kertes ház után, ahol akár az egész napunkat a szabadban tölthetnénk... 

A napsütésre és a melegre való tekintettel új sapkát kellett beszereznünk. Úgy csináltunk, mint a nagyok, Lacuska egymás után "felpróbálta" a sapkákat (türelmesen tűrte), és végül az alábbira esett a választásunk. :-)

Új videó a Családmese csatornán!

Mára Lacuska 6,3 kg és 65 cm.

Ebben a hónapban a sok-sok mosolygásból végre hangos kacagások születtek, amelyeket végtelen öröm hallgatni. Manó továbbra is jókedélyű, nyugodt Baba, remélem, ez a temperamentuma meg is marad egész életében. :-)

A "beszédfejlődése" szinte nap mint nap újabb fordulatokat vesz, mert gyakran hallat újabb és újabb szótagokat (hö, he, je, gi, ki...), és különleges hanghatásokat - próbálgatja, hogy mire képes. A mai nap újdonsága a torokhang, amikor vmi olyasmit mond az ember, hogy "khi", és a hangképzéskor a nyálát is felhasználja. :-))) Ma egész nap ezt ismételgette, tanulgatta.

A 4. hónapban vett komolyabb fordulatot a mozgásfejlődése. Elkezdett hasról hátra fordulni, bár még mindig nyögvenyelősen megy neki, napi 1x. Alkaron támaszkodni hasonfekvéskor nagyon hosszú ideig tud, és szeret is, boldogan nézelődik és a csodálkozás hangjait hallatja. Pár napja fedeztük fel, hogy ülésbe akarja húzni magát, sőt, húzza is, ha az ember fogja a kezét. De ezt még nem szorgalmazzuk, nem kell neki még ülnie... (Bár nyilán lekötni nem lehet majd a gyereket, ha esetleg előbb fog ülni, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva). Ma láttam tőle először azt is, hogy a hátán fekve emelgeti a csípőjét - vélhetően ez az előzménye az oldalra, majd a hasra fordulásnak.

A tárgyak megfogását egyre tökéletesebben végzi, nyúl is mindenért. Amit megfog, azt általában egyből a szájához emeli, és "megkóstolja". Imádja az öklét, a nyelvét és a száját rágni. Ennek valószínűleg köze van ahhoz, hogy az ínyében már megindult a fogzás. Az ínye duzzadt is, és nagyon folyik a nyála egész nap. Voltak ebben a hónapban olyan napok, amikor kifejezetten nyűgös volt, és egész nap csak az öklét rágta, még játszani sem lehetett vele - ezt a fogzás "számlájára írtuk". De gondolom lesz ez még sokkal rosszabb is... 

Eljátszik ugyan egyedül, ha nagyon muszáj, de jobban szereti és igényli, ha az ember játszik vele. Szereti ha pl. mesekönyvet nézegetünk és olvasunk, teljesen izgalomba tud jönni tőle. :-) Játékok közül a hónap újdonsága a hinta is, amit végre felszereltünk, és használunk. Nem mondom, nem sikítozik örömében, hogyha betesszük a hintába, de nem is tiltakozik. De lökni kell, énekelni kell neki közben, és akkor minden rendben. Még aludni is kiválóan tud benne. :-)  

A hónap közepén végre túlestünk a rettegett sérvműtéten, hál' Istennek minden komolyabb bonyodalom nélkül.

A 4. hónapban a napi evések száma az eddigi 8-9-ről 6-7-csökkent. Azaz egyre inkább kitolja a 3 órás szakaszokat 3,5-4 órára. Sajnos az éjszakára is igaz ez, tehát továbbra sem alussza át az éjszakát. Próbálkoztam azzal az elmúlt héten, hogy tejcsi helyett vizet adtam neki éjszaka... 3 napig tartott, amíg ezt elfogadta, és víz ivása után visszaaludt. Aztán gondolom átlátott a szitán, rájött az "átverésre", és már nem hajlandó vizet inni éjjel - ellenben sír, amíg nem kap tejet... Itt tartunk az éjszakai evéseket illetően, na meg a dilemmában, mert egyik nap azt mondja XY, hogy le KELL szoktatni most már az éjszakai evésről, másik nap meg azt mondja YZ, hogy NEM KELL. Hát nem tudom, majd beszámolok, ha döntöttem...

Ma volt az utolsó alkalom a babamasszázson. Így a végére egészen jól belejöttünk, Lacuska is egészen jól viselte. Dícsérő szavakat is begyűjthettünk ma, mert nagy sikert aratott a kismamák és a védőnéni körében, ahogyan hasonfekve Manó hosszú percekig megemelt mellkassal nézelődött - mindenkit jól megnézett magának. :-) (A szemlélődés képi illusztrációja az előző posztban...)

A masszázst egyelőre úgy döntöttem, hogy napközben fogom alkalmazni, és nem este. Az a fürdés előtti/utáni állapot már "nem bírja el" még a 20-30 perces masszázst, napközben viszont játékidőben jó program lesz - ha nem is minden nap.  

A masszázs után ottmaradtunk még beszélgetni, meg játszani. A házunk mellett ugyanis egy Máltai játszótér van, amin van egy kis házikó - tele játékokkal. Úgyhogy az itthon már unalmassá váló játékok helyett végre újakat is tudtam mutatni Lackónak, amit persze élvezett is.

    A tegnapi szülinapomra 2 ajándékot is kaptam Drága Kisfiunktól.

   Az egyik az volt, hogy édi babakacagásokkal indult a reggelünk. Az első hangos kacagást már húsvétkor hallhattuk Lacustól, amikor is Nagypapájának sikerült őt megnevettetnie. Utána 1-2 napon át nekünk is sikerült különböző hanghatásokkal elérni, hogy kacagjon, de aztán elég hosszú szünet következett, amikor jókedv volt ugyan, de nem jöttek az angyali kacajok. Tegnap reggel viszont többször is hangosan nevetett, és a Drága annyira tud kacagni, hogy a vége csuklásba torkollik - állítólag édesanyja is mindig így járt ennyi idős korában. :-) Mindig is azt gondoltam, hogy a legjobb illat a világon a babaillat, és a legszebb hang pedig a babakacagás. Most, hogy a saját Babámnál tapasztalom ezt a két dolgot, még jobban megerősödött benne e fenti két "kedvenc". 

     A másik ajándék pedig az volt, hogy nagy küzdelmek árán, de sikerült hasról hátra fordulnia! Még nem megy gördülékenyen, de már igazán kezdi érezni az ízét...

Arról nem számoltam be korábban, hogy gyakorlatilag az elmúlt 3 hónapban, 3 hétben és 3 napban - minimális kivétellel - minden egyes este úgy ért véget, hogy lelkileg össze voltunk törve - én legalábbis mindenképpen. Lacus sokszor már a fürdés alatt elkezdett sírni, de ha ott nem is, akkor a törölgetésnél, vagy az olajozásnál, vagy legkésőbb az öltöztetésnél olyan magánkívüli állapotban kezdett el mindig sírni, mintha legalábbis bántottuk volna. Már mindent kipróbáltunk... gondoltuk éhes, adtunk neki fürdés előtt enni; ... gondoltuk álmos, igyekeztünk altatni őt még a fürdés előtt egy kicsit; ... gondoltuk sok a víz, hoztunk kevesebb vizet; ... gondoltuk gyorsan csináljuk a folyamatokat, lelassítottunk minden mozdulatot; stb. ... semmi, de semmi nem segített! Már elkönyveltük magunkban, hogy ez egy rossz szokás lett nála, és már csak megszokásból sír, nem azért, mert tényleg valami baja van.

Mígnem az az ötletem támadt, hogy cseréljünk kádat! Eredetileg ugyanis a hiperszuper NeoNato kádat használtuk, amiben van egy ilyen ferde támaszték, hogy a gyerkőc neki tudjon dőlni, és könnyebb legyen a szülőnek is tartania őt. De a baba testhelyzete - így utólag visszagondolva meg pláne - abszolút természetellenes helyzetben van, mivel ülni még nem is tud... Úgyhogy bevetettük a jólbevált régi, hagyományos 1000 forintos kiskádat, amiben Levi fürdött ha itthon volt a Nagyiéknál. Ebben most fekszik Lacus, épp csak az Apja keze van a háta alatt, és úgy tűnik, működik a dolog... Nem akarom elkiabálni, de az utóbbi 2 fürdés szuper volt az eddigiekhez képest - NO sírás! :-) Csak az öltöztetésnél egy nagyon pici, amit hamar abba is hagy.

A történethez még az is hozzátartozik, hogy a műtét miatt egy 1 hétig nem fürödhetett - mosdókesztyűvel törölgettük esténként (ezt szerette egyébként). Most, hogy 1 hét szünet után tegnap újra vízbe mehetett, ráadásul új kádban, egyelőre úgy tűnik, teljesen pozitívan hatott rá - rólunk meg nem is beszélve! ;-) 

Arra gondoltam, hogy ha már napokon belül az 5. szülinapját ünnepli a YouTube, akkor regisztrálok egy Családmese csatornát, és alkalomadtán oda töltöm fel majd a videókat, hogy aztán ide is be tudjam linkelni.

A mostani videó (Beszéd a lámpához) tegnap készült. Mint minden gyerek, Lackó is imádja a lámpákat. Tök mindegy, hogy éppen világítanak-e vagy sem, rendszeresen mosolyog rájuk és szinte mindig beszél is hozzájuk. Néha olyan, mintha pörölne velük, ha éppen nem világítanak. :-) Azért remélem, hogy az első szava nem az lesz majd, hogy "lámpa" - mert erre is hallottunk már példát... :-)

A játszóházas tévéreklám után szabadon ezt kell mondanom: „A kisfiunk egy hős!” :-) Minden sokkal pozitívabban alakult, mint ahogy arra előzetesen számítottam, így összességében elmondhatom, hogy talán nem volt életem legszörnyűbb napja 2010. április 8.

Ahogy a korábbi bejegyzésben vizionáltam, féltem a műtét napjának reggelétől, az éhgyomor miatt. Azonban hajnal 4-kor felkeltettem és megetettem Lacust még anyatejjel, majd reggel 6-kor megitattam cukros vízzel, amiből szintén jóízűen elfogyasztott 60 ml-t. Úgyhogy negyed 8-kor kocsiba ültünk, ahol elaludt, és lényegében az éhgyomorral való megérkezés a kórházba egészen a műtétig nem okozott gondot, mert nem volt éhes Lacus.

Előzetes vizsgálatok és az aneszteziológus tájékoztatása után fél 10 után pár perccel vitték be Manót a műtőbe. Addig velünk volt, kaptunk szobát, ágyikót (neki). Bár a műtőben altatással és ébredéssel együtt kb. 45-50 percet volt bent, a tényleges vágás-varrás csupán 10-15 percig tartott. Fél 11 előtt már fel is ébredt az altatásból, és az első érzése vélhetően az ÉHSÉG volt. Azonban az orvos utasítása szerint csak ébredés után 1 órával kaphatott (volna) inni (cukros vizet) és arra rá 1 órával anyatejet. Manónak azonban sikerült elérnie, hogy a cukros vizet kb. 10 perc múlva megkapta, mert olyan mértékben sírt (inkább ordított - könny nélkül), hogy az egész gyereksebészeti osztály „összeszaladt”, és mivel még a cukoroldatba mártott cumi sem enyhítette az ordítást és az éhségérzetet, így kapott inni. Persze ez sem volt tökéletes megoldás, de enyhített rajta/rajtunk, kicsit nyugodtabb lett, és picit el is szunyókált. Aztán az evéssel sem vártuk ki a kiszabott 2 órát, 1 órakor már evett. Ezt követően már olyan jól érezte magát, úgy mosolygott és „ficánkolt”, mintha az ég világon semmi különös nem történt volna vele az elmúlt 4-5 órában. Hál’ Istennek ez az állapot így is maradt, ezért délután 4-kor hazaengedtek minket. Arra számítottunk, hogy a műtéthez kapott érzéstelenítő és fájdalomcsillapító hatásának elmúlása után még lesznek fájdalmai (itthon), de úgy tűnik, hogy nem volt, nincsen neki. Tényleg minden ugyanúgy történik, a napirend, a játék, az evés, mint a műtét előtt, úgyhogy tényleg nagyon jól lábaltunk ki belőle. :-)

Azért azt le kell írnom, hogy volt 3 szörnyű pillanat tegnap, melyek közül az első, a legszörnyűbb az volt, amikor elkísértük a műtőig, ott átadtuk egy asszisztensnek, és becsukódott az ajtó… Most is beleborzongok, látom magam előtt azt a hatalmas ajtót, amely mögé bekerült a kisfiunk azért, hogy elaltassák és megműtsék…

A második igen rossz pillanat az volt, amikor olyan üres tekintettel nézett rám Lacus, mintha soha életébe nem látott volna, és egyáltalán, semmit fel sem fogna a világból… Reggel ugyanis egyből kapott valami „bódítót”, hogy mire műtőbe kerül, nyugodt legyen. Ez okozta az üres tekintetet, amit nagyon rossz volt látni…

A harmadik nehéz pillanat pedig jóformán másfél óráig tartott, az altatásból való felébredésétől egészen az evésig. Az a kétségbeesett, vígasztalhatatlan sírás, ordítás nagyon fájt nekünk is…

De ahogy az elején is írtam, mindezek mellett pozitív a mérleg, mert sokkal rosszabbra számítottam. Csak azt kívánhatom, hogy soha komolyabb baja, akár kórhazában akár anélkül ne legyen!!!  

Egy hét múlva vissza kell menni kontrollra, most le van neki ragasztva a vágás, nem látjuk, hogy mekkora, de a tapasz egyáltalán nem nagy.

A történethez még hozzátartozik, hogy érzelmileg számomra „fejlesztő” volt ez az alkalom. Főként azért, mert ismét olyan helyzetekbe kerültem a műtét kapcsán, amelyek óriási erővel zúdítják rá az emberre a felelősség(érzet)et. Mivel Ő még egy védtelen csecsemő, ezért mindenben „Anya” hoz döntést, abban pl., hogy engedélyezi-e a gerincvelői érzéstelenítést, vagy hogy aláírjon mindenfajta hivatalos orvosi papírokat. Szóval időről időre rádöbbenek, hogy jó, jó, van egy Babám, akivel iszonyú jó felhőtlenül babázni, játszani és családként együttlenni, de hogy ez egy nagyon komoly játék, rendkívüli felelősséggel...

Ezen a héten Lacus már 3 hónapos is elmúlt... Mostanra 5,7 kg és 60 cm. A ruhákat folyamatosan cserélni kell, sőt, a héten már új sapit is kellett vennem neki, mert a fejkörfogata is sokat nőtt születése óta.

A 3. hónapban elkezdett "magyarázni" és "beszélgetni", mostanra már akár fél órán keresztül is mondja a magáét (főleg reggel), és olyan érdekes, hogy a különböző hangszínekből és hangokból lehet azt is érezni, hogy most veszekszik, vagy panaszkodik, vagy örül, vagy csodálkozik. 

Általában mosolygós, egyelőre az idegenek mosolyát is nagy szeretettel viszonozza, kíváncsi vagyok, ez mikor fog megváltozni. :-)

Hason fekve már ügyesen emeli és tartja a fejét, nézelődik.

A 3. hónapban kezdte el a kezét (öklét) rágni. Tömi a szájába a kis öklöcskéjét, de nem azért, mert éhes, hanem mert ez jó. :-) Sőt, az utóbbi héten már azokat a tárgyakat, játékokat is a szájába tömi/tömné (ha bírná), amiket a kezébe adunk. Még magától nem fogja meg a tárgyakat, de ha odaadjuk neki, akkor ügyesen csörgőzik például. Sokat van már ébren, sokat játszunk a játszószőnyegen.  

Az alvásban is sokat fejlődött abból a szempontból, hogy már ügyesen tud egyedül, sírás nélkül elaludni, ha letesszük a kiságyba. Csak annyi segítségre van szüksége, hogy legyen egy kis ringatás alvás előtt, de MÉG ÉBREN tesszük be a kiságyba és a hátát simogatva szépen elalszik (mindig hason). Ez nagy könnyebbség nekünk is, hogy megszokta így. Az éjszakát továbbra sem alussza át, 3-4 óránként kel enni (és tényleg eszik, nem csak viccel!). :-)

Ha szerda, akkor babamasszázs. :-) Tegnap voltunk a második foglalkozáson, ami egyébként hetente egyszer van, és összesen öt alkalom. Ennyi idő alatt megtanítja egy védőnő a baba teljes testének masszírozási fogásait.

Manó nem bírja rosszul, de nem is a legjobban. De szerintem nem azzal van a baj, hogy nem teszik neki, hanem azzal, hogy elfárad, mert mindig úgy jön ki, hogy utána már aludnia kell. Szóval tegnap a két lábacskáját végigmasszíroztam, azt nagyon csípte, aztán jött a hasa, azt nem annyira. Úgyhogy hasra fordítottam a védőnő tanácsára, és a hátán csináltam a hason alkalmazandó fogásokat. :-) De ez így működött. Szóval az a lényeg, hogy a végére egy 20 perces masszázst tanulunk majd meg, amellyel a teljes test átmasszírozható. Ezt be kell majd illeszteni a napirendbe, és minden nap csinálni, ha a baba is szereti. Azt mondta a védőnő, hogy Indiából származik ez a babamasszázs, ahol a nők ösztönszerűen masszírozzák gyerekeiket. Meg hogy a bőr-bőr kontaktus a legfontosabb a babáknak, ez fontosabb még a tápláléknál is...

Fürdés után egyébként minden nap olíva oldajjal bekenem Lacus testét, hogy szép legyen a bőre, és ne szárítsa ki a klóros víz. Tegnap este úgy olajoztam a lábacskáit, hogy közben egy-két masszázs fogást is beiktattam, és tök nyugodt volt közben, pedig hát tudvavaló, hogy nagyon nyűgös már fürdés után... Úgyhogy bízom benne, hogy szépen megtanuljuk, megszokjuk a masszázst, és hasznára fog válni az együttöltött perceknek. :-)

A fotókat és az albumot Apa egyik kedves Unokatestvére csinálta, ezúton is köszönjük!!! (Ha valaki szeretne a gyerkőcéről ilyesmit, akkor szóljon, mert van rá lehetőség!)  

A képekhez én nem fűzök megjegyzéseket, de kommentelni szabad!!! ;-)

Lacus egészen most hétvégéig velünk aludt éjszaka, a hálószobában, a képen látható mózeskosárban. Viszont amilyen óriásbébi :-), kicsit már kinőtte a kosarat, ezért (meg amúgy is) eljött az idő, hogy átszoktassuk éjszakára a saját szobájába, a saját kis rácsoságyába. Bevallom, kicsit tartottam ettől a változástól, azt hittem, hogy néhány napig nehezebb estéink és éjszakáink lesznek, amíg megszokja, hogy most már nem csak nappal, hanem éjjel is a szobájában alszik. De hál' istennek feleslegesen aggódtam, mert teljesen zökkenőmentesen sikerült az átszok(tat)ás. Semmi különös nem történt, sőt, szerintem még jobban és kényelmesebben is alszik a saját ágyában, mint a mózeskosárban.

Az már más kérdés, hogy nekünk kicsit hiányzik, jó és megnyugtató érzés volt, hogy éjjel is velünk van. :-) Na meg nekem sokkal kényelmesebb is volt, hogy ha felsírt, akkor néha fel sem ültem az ágyban, csak kinyújtottam a kezem, megsimogattam Manó hátát, és aludtunk tovább. Hát, most a másik szobáig nem ér el a kezem, így aztán muszáj kipattannom az ágyból, ha nyöszörgést hallok. De persze hosszútávon mindenkinek jobb így, sőt, ennek így kell lennie!   

 Mi TV-t nézünk, Lacus pedig szigorúan a lámpát, bár nagyon szeretné ő is a tévét. :-) Na de ez a nyugalom kb. 2 percig szokott tartani, utána szórakoztatni kell a Bébit. :-)

A késő délutáni, esti időszakok a napjaink legnehezebb órái - szinte a kezdetek óta. Eleinte azért volt nehéz, mert Újszülöttként nem szeretnek a babák se fürdeni, se öltözni, se meztelenül lenni - úgyhogy a fürdés és annak körítése csupa rossz dolgokat tartalmaz egy Újszülöttnek.

Néhány hét elteltével viszont a fürdést (értsd: a babakádban levést) kifejezetten megszerette Lacus, és ezzel nincsen semmi gond most sem. Ha eljön az este fél 8 körüli időpont, és letesszük Lackót a pelenkázóasztalra, és elkezdjük kigombolgatni a ruháját, akkor mosolyalbummá változik, és végtelenül örül, hogy mehet a vízbe! :-)

Na de ami az ezt megelőző kb. 1 órában történik, az általában nem olyan kellemes. A napirend gyakran úgy alakul, hogy 5 óra körül ébred, eszik, játszunk, de kb. fél 7-re már elfárad, és aludhatna még egy kicsit a fürdésig. De általában nem akar, ha megpróbáljuk letenni aludni, még jobban megsértődik, és még jobban sír. Ahhoz viszont még életkorilag kicsi, hogy 5-től 8-ig, azaz 3 órát fent legyen folyamatosan. Úgyhogy az esti sírások, vagy inkább nyafogások/hisztik szinte egy nap sem maradnak el. Nálam tapasztaltabb Anyukák azt mondják, hogy ez náluk is így volt/van. Ezért úgy gondoljuk, hogy az egyetlen megoldás erre az lesz, hogy Lackó egyre éretebbé válva, kb. 3 hónapos kora körül már 2-2,5 órát is fent bír majd lenni egyhuzamban, és akkor talán könnyebbek lesznek az esték. 

Tegnap azt hiszem minden eddiginél rosszabb estét zártunk - nem tudom minek köszönhetően. Remélem nem volt köze ahhoz, hogy délután nem voltam itthon, és nem ezen "megsértődve" sírt ennyire Lackó. Azért volt a tegnapi az eddigi legrosszabb, mert az egy dolog, hogy fél 7-től kezdve megint csak nyafogás volt, de még a fürdés alatt és utána SEM nyugodott meg, amikor már enni akartam adni neki. Olyannyira sírt, hogy már öklendezésig jutott - eddig ilyen sosem volt. Na ettől jól megijedt ő maga is (rólam nem is beszélve), ezért egy kicsit csendesedett a sírás, így tudtam neki egy picit enni adni, és aztán nagyon hamar és nagyon könnyen elaludt.   

Ma 6 órára megyünk az egyik barátunkhoz hintázni :-), úgyhogy remélem ma szép esténk lesz. Hintát szeretnénk venni Lackónak, és ma kipróbáljuk, hogy tetszik-e neki, vagy hogyan reagál rá.

A hétvégén felavattuk a nagynénitől kapott Superman-es zoknit, bár pont rosszkor, mert Lackó "magatartását" tekintve abban a periódusban minden volt, csak Superman nem. :-) Éppen már a késő délutáni nyűgös, fáradt időszakban "vette magára" a zoknit, amely ezek szerint nem rendelkezik bűverővel, és nem változtatja viselőjét Superman-né. :-)

Ma meglátogatott minket Lacus két dédimamája. Szerencsések vagyunk, mert még három dédnagymamája is van Lackónak, és őszintén remélem, hogy a Dédik még velünk lesznek addig, amíg Lacus is eljut arra a szintre, hogy valódi emlékeket őrizzen meg róluk. 

Igazi nagycsaládos összejövetel volt ez a mai a javából, mert 4 generáció képviseltette magát:

• a IV. generáció: Lacus és a 16 hónapos uncsitesó, Levi (virtuálisan skype-on kapcsolódott)
• a III. generáció: bátyám és én
• a II. generáció: szüleim
• az I. generáció: Lackó és Levi dédnagyijai

A képen sajnos csak 3 generáció látható.

Szóval a nagycsaládos összejövetelt megspékeltük a skype-pal, és Levivel és Bátyámmal is beszélgettünk. Igazi élmény volt, ahogy a 86 és a 83 éves dédik megértették, hogy most mi is történik virtuálisan, és hogyan lehet, hogy látják magukat a monitoron, meg hogy hallják a Bátyámékat Londonból. :-) Aranyosak voltak. 

 Az aggódó olvasók kedvéért írom :-), hogy sérv ügyben pedig úgy állunk, hogy azóta már az I.számú Gyerekklinikán is jártunk, ahol egy nagyon szimpatikus, és nagy szaktekintélynek örvendő, bizonyos Verebély Tibor doktor úrral találkoztunk. Ő is megnézte Manó lágyéksérvét, és április 8-ra elő is jegyezte a műtétet. Reggel 8-ra kell majd menni, éhgyomorra, ami a 3 óránként evő baba esetében érdekesen hangzik, de praktikusan azt jelenti, hogy hajnali 4-kor ehet majd utoljára. Vagyis reggel 7-8-ig várhatóan sírásnak nézünk elébe, mert ha Lacus éhes, akkor "nincs bocsánat". Se megvigasztalni, se kárpótolni, se semmit nem lehet vele kezdeni, még a szemét sem hajlandó olyankor kinyitni, csak sír-sír-sír... amíg a tejcsi el nem kezd folyni a szájába. :-) Na de addigra már 1 hónappal idősebb lesz, mint most, és talán ritkábban fog enni, vagy legalábbis - remélem - könnyedén ki fog bírni egy négyórás szakaszt.

Evés-Játék-Alvás - ahogy a híres Suttogó is "tanítja", ezen három tevékenység ciklikus ismétlődésével telnek (hétköz)napjaink; és még mindig 3 óránként... Bevallom, próbára teszi a monotóniatűrési képességemet, de néha úgy érzem, hogy Lackóét is (bár ha igen, akkor nyilván miattam, mert "amilyen a mama olyan a baba"). Szóval nehéz lekötni egy 10 hetes kisember figyelmét, nap mint nap meg kell újulni, új játékokat mutatni, tanulni... stb.

A hétvégék azért mozgalmasabbak, egyrészt mert Apa is itthon van, másrészt meg azért, mert elkezdtünk mászkálni, és már mindkét nagyszülőt meglátogattuk - Lackóval első alkalommal. A látogatások annyira jó hatással vannak rá, hogy hatalmasakat tud aludni: a sok új inger annyira lefárasztja, hogy olyan hosszan és édesdeden alszik a nagyszülőknél, mint itthon tán soha.

A mai nap fénypontja egyébként az volt, hogy ismét látta Lacust egy olyan ember, aki még eddig nem. A kedves 60 év körüli szomszéd bácsi a következőképpen "értékelt" bennünket: "Ó, hát le se taghatná, hogy a magáé! Fiú, ugye? Olyan kalácsképű, mint maga!" :-)))

A szakirodalmak háromféle sérvről beszélnek a csecsemők esetében: köldök-, lágyék- és vízsérvről. Jelentem, mind a hármat sikerült "bezsebelnünk". Ebből műtétet szerencsére csak egy, a lágyéksérv igényel, de azt minél előbb, lehetőleg max. 6 hónapos koráig meg kell csinálni. Időpontot még nem beszéltünk meg az orvossal, meg egy picit bizonytalanok is vagyunk, mert (akármennyire is dicsérték mások), nekünk nem volt annyira szimpatikus a sebész... Még az is lehet, hogy elmegyünk egy másik orovshoz is, és kikérjük annak is a véleményét. Bár az kétségtelen, hogy a lágyéksérvet nem lehet műtét nélkül megúszni, úgyhogy a gondolathoz hozzá kell szokni.

A Madarász utcai rendelőről csak annyit, hogy nem értjük, hogy miért pont a gyerekeknél nem vezetik be az időpontra való érkezést. A sebészeten kb. 30 gyerek tuti várt, ki-ki szerencséjének köszönhetően 1-2-3 órát. Vajon mi lehet az oka, vagy gátja annak, hogy pont a kisembereknél nem vezetik be a kevesebb várakozási idővel járó, időpontfoglalást igénylő rendelést?! :-S

Lackó egyébként teljesen jól van hál' istennek, jól bírja a dokihoz járásokat is, sosem sírt eddig, bárhova is vittük. Egy igazi hős! :-) Azért a nap fáradalmait mindig ki kell pihennie, és ezt esténként így csinálják Apával...

Alapvetően szeretjük, ha a Doktor néni meglátogat minket havonta egyszer, mert ez egy megnyugtató visszacsatolás a Szülőknek, hogy a Gyermek szépen fejlődik, minden rendben van vele, és egyébként még "gyönyörű arcvonásai" is vannak... :-) Íme:

Tegnap ez az alapvetően pozitív visszacsatolás átcsapott ambivalenciába. Nem az oltás miatt, mert Lackó sírt ugyan, de azért, mert Doktor néni vizsgálata és az oltás beadása is már a farkaséhes időszakra esett sajnos, így aztán a sírás sokkal inkább szólt az éhségnek, semmint a szurinak.

Szóval az ambivalens érzéseket az okozta, hogy a fenti pozitív "értékelés" mellett sajnos a Madarász utcai Gyermekkórházba lettük irányítva. :-( Tudtuk, hogy Manónak van köldöksérve is és lágyéksérve is, de hogy vélhetően mindkét sérvben van egy kicsi béldarab, ami kizáródhat, az nem volt egy jóhír... Úgyhogy pénteken megyünk a sebészhez, aki megmondja, hogy műtét vagy nem műtét, és ha igen, akkor mikor is...

Persze én már most előre félek attól, hogy mi lesz, ha műtétre kerül a sor... Aztán tovább gondolkodva elszégyellem magam, hiszen egy sérvműtét semmi ahhoz képest, amiket hallok a különböző rendelőket járva, vagy az ismerősök eseteire gondolva. Például pár hete az ortopédián mi boldogan hallgattuk a doktor bácsit, hogy Lackónak milyen szépek az ízületei, és hogy minden a legnagyobb rendben, miközben az utánunk következő kb. 3-4 éves kisfiú és anyukája azzal a panasszal jött, hogy a gyerek nem tud járni... :-( Vagy említhetném azt a kedves barátnőmet, akinek mindkét csemetéjét már többször műtötték a szívével. Ezekre gondolva tényleg szégyellem magam, hogy miért látom a bolhát elefántnak, ezért megpróbálok inkább uralkodni magamon. Azt mondják, a sérvműtétek az egynapos rutinműtétek közé tartoznak (bár ez szerintem nem feltétlenül egy megnyugtató érv), na de várjuk meg a pénteket, mert nem is biztos, hogy sor kerül Lacusnál ilyemire. De ha mégis, akkor is azt kell mondanom: ez legyen a legnagyobb baja egész életében! 

Igen, a blog főhőse, a legifjabbik Papp László is 9 hónapig érlelődött Anya hasában, de ahhoz is pontosan ennyi idő kellett, hogy rájöjjek, tényleg jó volna blogot írni a Kisfiamnak, a Kisfiamról, arról, hogy született meg Lackóval együtt a kis CSALÁDUNK, és hogyan változunk a mindennapok során. Tisztán emlékszem rá, hogy alig hogy kiderült, hogy anyai örömök elé nézek, a PPK Kazinczy utcai épületében vártuk a liftet egy kedves kollégámmal, aki azt mondta: "Írjál majd blogot, mert micsoda élmény lesz a gyereknek elolvasni, ha felnő!" Egyetértettem vele, de azt válaszoltam, hogy nem írok, mert nem vagyok az a "naplózós" típus...

Aztán teltek itthon a napok, hónapok, és egyre inkább úgy éreztem, hogy ki kell írnom magamból a mindennapjainkat, vagy legalábbis azok egy-egy szeletét. Hát így jutottunk ma ide, ezen a jeles napon, amikor Lacus pont 2 hónapos, és amikor izgatottan és jókedvűen várjuk a doktornénit, hogy beadja neki élete első oltását...