Hát igen, egy újabb dilemma, amivel gyakorló anyukák gondolom találkoztak. Bár úgy érzékelem a környezetemben, hogy a többségnek nem dilemma, vagy legalábbis nem akkora, mint nekem... A gyerekek nagy részének a szájában ugyanis ott van a CUMI.
Sokat olvastam erről, Ranschburgtól kezdve sok egyéb irodalmat, és hát egyértelmű, hogy mind a cumi, mind az ujjszopi mellett vannak érvek és ellenérvek egyaránt. Én mégis úgy gondoltam, hogy nem akarok cumit adni, elvből, mert azt egy tüneti kezelésnek tartom - vagyis nem gondolkozik el az ember a Baba sírásának okán, nem próbálja meg azt megszüntetni, hanem be a cumit a szájba, és csönd van. Ez kétségtelenül kényelmes, és bevallom, voltak olyan pillanatok már, amikor egy hajszál választott el attól, hogy én is Manóci szájába dugjam a cumiját. (Van neki ugyanis egy, ráadásul Kisvakondos :-) mert tartaléknak megvettük, de még csak egyszer használtuk, a kórházban, a műtétkor.)
De eddig nem használtuk, és ezért pár napja eljutottunk oda, hogy Lacuskánk megtalálta a hüvelykujját, és szépen, nagyon aranyosan és ügyesen szopikázza. Bevallom, nem örülök ennek sem annyira, mert tudom, hogy én már elsőbe mentem iskolába, amikor leszoktam róla... De bízom benne, hogy Ő nem fog így járni. Ugyanakkor az jó, hogy meg tudja nyugtatni magát, ha úgy alakul, egy kis ujjszopival.
Egyelőre egyáltalán nem durva a helyzet, napközben nagyon ritkán látni, hogy szopizna, és alváskor is csak elvétve. De azért elcsíptem egy pillanatot, ami érdekes módon nem elalváskor volt, hanem már akkor aludt vagy egy órája... lehet, hogy visszaaltatta magát az ujjacskájával. :-)
Úgyhogy jelenleg így állunk... Persze vannak olyan szerencsések, akiknek a Babája nem hajlandó elfogadni a cumit, és nincs szüksége a saját ujjára sem. Mi úgy tűnik nem tartozunk ezek közé.
Aztán az is lehet, hogy majd a következő gyereknél már másként gondolkozunk majd, a cumiról és fogunk neki adni. Hát majd meglátjuk...
