Előbb-utóbb ezen is át kell esni: babakocsiban lévő gyerekkel igénybe venni a Budapesti Közlekedési Vállalat "szolgáltatásait"... Persze aki olyan hülye (és finnyás!), mint mi, hogy nem jó neki a gyalogosan 15 percre lévő Római strand, hanem a Pünkösdfürdőire vágyik, ahová BKV busszal lehet eljutni, az meg is érdemli... :-)
Szóval jött a 34-es busz, az a jó kis régi típusú, kb. 783 éves, magaslépcsős, kék BKV busz. Manó ekkor még békésen aludt. Felszálltunk a hátsó ajtónál, a szomszédasszonyom segítségével, aki először feltette Bíborkát a buszra, aztán meg minket. :-) Manó az ajtó záródására kinyitotta ugyan a szemét, de még visszacsukta, megpróbált visszaaludni. A buszra egyébként a harmadik babakocsisként szálltunk fel, szóval a hátsó ajtónál megmozdulni sem lehetett. Jött az első megálló, ahol persze kedves buszsofőrünk teljesen feleslegesen nyitotta ki a hátsó ajtót, mert leszállni nem akart senki, fel meg nem tudott volna senki. De azért ő kinyitotta, hadd csapódjon neki a hátizsákomnak... Aztán meg becsukta, ami igazán nem bababarát hanghatásokkal jár. Először ciripel egy nagyot, aztán meg olyat szisszen, hogy az ember dobhártyája szakad bele időnként. Bíborkánk már réges régen rémülten kapaszkodott anyukája nyakába a hanghatásoknak köszönhetően, amikor Lackó még csak ébredezett, és nézelődött, hogy hol a fenében lehetünk... A második megállónál egy újabb babakocsis kismama szeretett volna felszállni a hátsó ajtónál, és talán beljebb tudtunk volna menni, hogy szegény felpréselődhessen hozzánk a csemetéjével, de a sofőrünk úgy döntött, hogy ne szálljon már fel még egy babakocsis anyuka, mert esélyt sem hagyott arra, hogy esetleg megpróbáljunk helyet csinálni, vagy az anyuka átmehessen másik ajtóhoz. Hanem ciripelt és szisszent egy bazi nagyot újra az ajtó, majd Lacus égtelen ordításba kezdett. Mostanra eljutott hozzá is az infó, hogy hol és milyen körülmények között utazunk, úgyhogy kikaptam a kocsiból, magamhoz öleltem, és lehuppantunk egy szerencsére már üresen lévő ülésre. Viszonylag hamar megnyugodott.
Aztán a 8. megállónál végre leszálltunk... egy élmény volt! Közben arról beszélgettünk, hogy reméljük, hogy ez a strand olyan marha szuper lesz, hogy kárpótol minket ezért a jól sikerült utazásért.
A strand jó volt, vagy legalábbis a közönsége szimpatikusabb volt, mint a Rómainak, mert sok volt a gyerek, a család és a magyar ember...
Egyetlen nagyobb hibája csak annyi volt, hogy a gyerekmedence vize mindössze 24 fokos volt, ami azért kicsit hideg, főleg Lacus itthoni "szabvány" 38 fokos vizéhez képest - de hát őt amúgy sem akartam a strandon megfürdetni.
Szóval jól éreztük magunkat, csak az a fránya gyík ne nézte volna kőnek a kisfiamat... Szegénykém békésen aludt a földön, amikor is egyszer csak egy kb. 10 centis szürke gyík mászott a hátán (ami pelussal be volt takarva). Én úgy megijedtem, hogy lelki szemeim előtt láttam, ahogy a nyakára is odaér, és valahol még bele is harap... Tudom, nem tesz ilyet, de a pánik ezt a látomást hozta elő belőlem. :-) Szóval felpattantam, és elhesegettem, de mivel még egy "Hííííííííííí" is elhagyta a számat, ezért szegény Lacus-Macus persze felébredt. Visszaaltatás csak 1 óra múlva sikerült, addig meg csak a nyűglődés ment. De persze másodszor már inkább a babakocsiban altattam...
Pózolós
Szellemesek vagyunk
