Nyűgös a Baba - Nyűgös a Mama... ismerjük és már többször tapasztaltuk ezt az igen egyértelmű párhuzamot Baba-Mama lelkiállapotát illetően. Kérdés azonban, hogy ki volt előbb nyűgös?... a Baba vagy a Mama?...
Eme filozófikus gondolat azért kap helyet a blogban, mert úgy érzem, igen nyűgös hetet tudhatunk magunk mögött. Tény, hogy hétközben valószínűleg én voltam előbb nyűgös, tényleg nem voltam a toppon lelkiállapotomat illetően, és ezért nem is csodálkoztam rajta, hogy Lacus sem... A hétvégén azonban én már jól éreztem (volna) magam, de akkorra meg KisManó lett nyűgös - és ettől persze én is...
Nem tudom, hogy mi az oka a nyűgösségének, általában arra fogjuk, hogy "jön a foga". Ami biztos, hogy jön, mert a nyála olyan mértékben folyik szegénykémnek, hogy lassan már csavarni lehet a ruháiból. De hogy ez fáj is-e neki, azt kimondottan nem látjuk rajta. Aztán azt is gondoljuk, hogy azért is lehet nyűgös, mert nem igazán tudja magát elfoglalni már a játékokkal. Az már nem izgalmas, mint pár hónapja, hogy a játszószőnyegen felülről lógó tárgyakat nézegesse. Ennél többet szeretne, mindent megfogni és "megkóstolni". De ehhez vagy oda kell neki adni a dolgokat folyamatosan (amit persze lelkesen csinálunk), vagy az kellene, hogy komolyabban nekifogjon a helyváltoztatásnak, és megpróbálja elérni a közelében elhelyezett tárgyakat. Megállapítottuk azonban, hogy LUSTA. :-) Bár hasonfekve továbbra is rettenetesen küzd, hogy a hátára tudjon fordulni, de még mindig kevés sikerrel. A kezét mindig rossz helyre teszi, és lassan egy hónapja nem jön rá, hogy miért nem sikerül... De ha háton fekszik, akkor nem akar megmozdulni. Pedig mindig oldalra rakom a kedvenc játékait, hogy forduljon ő is oldalra, de nem igazán akar... Úgyhogy marad a türelem, és annak az elfogadása, hogy majd ő tudja, mikor lesz szüksége a helyváltoztatásokra, és akkor megteszi. (Zárójelben jegyzem meg, hogy ülni nagyon is lenne kedve, de azt meg persze nem igazán szabad még neki, mert a gerince nem érett még rá.)
Úgyhogy így állunk, ilyen volt a hetünk. Csavarogni is voltunk azért, minden itthoni nyűgösség ellenére, mert ha új helyre, új környezetbe kerül, akkor a sok új inger feledteti vele nyűgösségének minden vélt vagy valós okát. :-) Szóval voltunk a héten Ringatón (ahol annyira elringatta a közös éneklést-mondókázás, hogy annak kellős közepén elaludt az ölemben, és békésen szunyókált a nagy énekhangzavarban), aztán voltunk Dórinál, ahol láthattam majdnem az összes kollégámat együtt. Szombaton sétáltunk egyet a Városligetben Mártiékkal, és vasárnap pedig Miklóson jártunk a nagyszülőknél.
